Hirdetés

A Splinter Cell remake-et gyilkolás nélkül is végigjátszhatjuk majd

|

A Ubisoft fejlesztőcsapata több lehetőséget szeretne a játékosok kezébe adni.

Hirdetés

Huszadik évfordulóját ünnepli a Splinter Cell sorozat, ennek kapcsán a Ubisoft pedig több dologgal is készült e jeles alkalomból, például ingyenessé tették a legelső részt a Ubisoft Store-ban, valamint a Splinter Cell remake-en dolgozó munkatársak is meséltek egy videó keretében a projektről. 

Egyelőre még a fejlesztés elején járnak, így nem sok minden tudnak mutatni belőle látványterveken kívül, viszont van jó is abban, hogy még sokat kell várnunk a játékra: így van idejük mindent belerakni, amit szeretnének. Az évfordulós videóban meg is osztottak pár infót a terveikről. 

Hirdetés

A játék kreatív rendezője, Chris Auty elmondása alapján szeretnék elérni, hogy az egész játék úgy is játszható legyen az elejétől a végéig, hogy nem ölünk meg senkit sem. Az eredeti változat a hibázás tekintetében is nagyon szigorú volt, például egy ottfelejtett holttestet megtorolt, a remake azonban  szeretne kicsit visszább venni Andy Schmoll dizájner a következőket mondta erről: 

"Szeretnénk még néhány lehetőséget adni a játékosnak, hogy megoldjanak egyes helyzeteket. A lopakodás rendkívül fontos pillér számunkra, és célunk, hogy modern tervezési filozófiákat építsünk be, javítva a percről percre történő lopakodós játékmenetet, ami olyan különleges volt az eredetiben"."

Auty szerint Sam egy végtelenül profi titkos ügynök hatalmas eszköztárral, remek kütyükkel, nagyszerű képességekkel és mozgékonysággal, amikkel a másodperc tört része alatt reagálni tud a dolgokra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha például egy ellenség fordul be a sarkon, akit nem vettünk észre időben, akkor képes a magasba emelkedni és elkerülni a kontaktust. De minden eszköze meglesz arra, hogy felmérje a terepet, hol vár rá fenyegetés.

"Szeretnénk megteremteni ezeket a feszültséggel teli pillanatokat, hogy a játékosnak ezeket az eszközöket és kütyüket is használnia kelljen a reagáláshoz"."

A The Division játékok alatt is duruzsoló Snowdrop Engine-re épülő Splinter Cell remake-en a Ubisoft Toronto dolgozik, és a korábbi információk alapján a játékmenet mellett a történetet is felfrissítik a mai közönség számára. Igyekeznek megőrizni az eredeti játék szellemiségét és témáit, viszont meg szeretnének szólítani egy új közönséget is a már meglévő Splinter Cell rajongók mellett. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)