Shuhei Yoshida, a PlayStation egyik legmeghatározóbb alakja az iparág jövőjéért aggódik, és nem is alaptalanul. A korábbi nagyfőnök szerint ugyanis a videojátékos előfizetések, mint például az Xbox Game Pass, könnyen veszélyesek lehetnek, ha túlságosan eluralkodnak a piacon.
A Gamescom LATAM rendezvényen arról beszélt, hogy ha az emberek kizárólag előfizetéssel férnek hozzá játékokhoz, az súlyos következményekkel járhat.
"Ha az egyetlen módja annak, hogy valaki videojátékokkal játsszon, az előfizetés lesz, az tényleg veszélyes, mert az ilyen szolgáltatások tulajdonosai határozzák majd meg, milyen játékok készülhetnek."
Ez pedig nem valami messzi jövőkép, hanem egy egészen reális kockázat, főleg most, amikor a nagy kiadók egyre inkább arra hajlanak, hogy saját platformjukon, saját szabályaik szerint adagolják a tartalmat. Yoshida szerint viszont nem szabad, hogy kizárólag a nagyvállalatok döntsenek arról, mi jelenhet meg:
"Mindig szükség van új, friss ötletekre, amiket kis fejlesztők próbálnak ki, ők hozzák el a következő fejlődési hullámot. De ha a nagy cégek határozzák meg, milyen játékok készülhetnek, az nem fogja előrevinni az ipart."
Azt is elmondta, hogy bár látja a Microsoft stratégiájának logikáját, miszerint az első napon elérhetővé teszik az új játékokat a Game Pass-ben, ő a Sony megközelítését tartja egészségesebbnek.
"Úgy gondolom, hogy az, ahogy a Sony kezelte az előfizetéseket, egészségesebb. Tudod, nem ígérgetnek túl sokat, és hagyják, hogy az emberek pénzt költsenek arra, hogy megvegyék az új játékokat."
Így viszont legalább van egy esély arra, hogy többen kipróbálják a játékot, és talán a folytatásra már pénzt is adnak majd. Szóba került az is, hogy mennyire fenntarthatóak az egyre növekvő fejlesztési költségek és az a mánia, hogy minden játékból élő szolgáltatás legyen. Yoshida szerint egyszerűen nincs annyi időnk, hogy még több GTA Online-t vagy Fortnite-ot fogyasszunk, egy idő után belefulladunk a "végtelen játékidő, örökké frissülő tartalom" modellbe.