Hirdetés

A Mikulás másik arca

|

Két szemléletmód, melyek teljesen más (nem feltétlen pozitív) képben tüntetik fel ezt a kedves piros ruhás öregurat

Hirdetés

Mai Játéközön.hu ajánlónk alapjaiban rengeti meg azon sztereotípiák lába alatt a talajt, melyek szerint a Mikulás egy barátságos, az erőszakot és a kulturálatlan viselkedést zsigerből elutasító figura, aki még a légynek sem tudna ártani.  Mert mindenkiben ott van az a bizonyos húr, ami ha elszakítanak, szemünk elé a harag véres függönye ereszkedik, hallásunk valamint fájdalomérzetünk megszűnik, és jaj annak, aki ekkor elébünk áll. A Santa’s Vengeance is azt az állapotot eleveníti meg, amikor a zöld manóknak sikerült elborítani a Mikulás agyát azzal, hogy gondosan elkészített ajándékait galád mód ellopták és a végtelen hófödte tájakon szétszórták. Még szerencse, hogy puttonyában a krumplicukor és a mogyoró mellett egy pisztoly, egy SMG, egy shotgun és egy gépkarabély is akad, amivel móresre tudja tanítani ezeket a zöldségeket.  

 

santas-ven.jpg

 

 * * *

A Mikulásnak sem jöhet össze minden. Az éjszakai nagyüzem könnyen csúszhat el olyan nüansznyi dolgon, mint amilyen például Rudolf világítása. Igazából a szegény rénszarvas sem tehet róla, hogy fényszórója meghibásodása miatt nem volt ideje kitérni egy nagy sebességgel közlekedő fenyőfa elől, aminek egyenes ágú következménye volt a kényszerleszállásnak sem nevezhető földet érés. Szerencsére Miklós nem a fejére esett! Puttonyában minden eshetőségre ott van egy B-terv, ami ez esetben egy full extrás, lökhajtásos pukigatya.  Nem kell ide szán, nem kellenek a szarvasok, csak egy jó nagy adag kelbimbó, esetleg almás pite hajtóanyag gyanánt. Új, gázüzemű közlekedési eszköze, vagyis a Santa Fartypants segítségével talán nem marad el a karácsonyi ajándékeső.  

 

santafart.jpg
 

Részemről pedig ezúton szeretnék minden kedved GSO olvasónak áldott és békés karácsonyi ünnepeket kívánni!
 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)