Hirdetés

A GTA V és a világ legrosszabb nyári munkája ihlette a hörcsögszimulátort, amiben három nővér kényeztet

|

A Sweet Hamster Days alkotói egészen furcsa helyekről merítettek.

Hirdetés

Megjelent a Sweet Hamster Days, egy élőszereplős romantikus kalandjáték, amelynek főhőse egy baleset után hörcsögként születik újjá - nem viccelek. Új gazdái történetesen három gyönyörű nővér, akik gondoskodnak róla, etetik, simogatják és szeretettel veszik körül. A fejlesztők szerint ezzel egy teljesen új műfajt alkottak meg, amelyet leginkább "gondoskodós kalandjátéknak" lehetne nevezni - már ha egyáltalán bárhogyan nevezni szeretnétek ezt az izét. A különös alapötlet viszont nem egy másik romantikus videójátékból származik. A projektet felügyelő Katayama korábban részmunkaidőben állatfigurákat megformáló kabalajelmezekben dolgozott. Ekkor vette észre, hogy azok a gyerekek és idősebb emberek, akik hétköznapi helyzetben nem mertek volna odalépni hozzá, a jelmez láttán barátságossá és közvetlenné váltak.

Katayama ennek hatására kezdett el azon gondolkodni, milyen érzés lehetne egy teljesen más külsőben megtapasztalni az emberi kapcsolatokat. A végleges koncepcióhoz azonban egy elsőre teljesen összeegyeztethetetlennek tűnő videójáték, a Grand Theft Auto V is hozzájárult. Az alkotó nagy rajongója a Rockstar Games játékának, amelyben Michael, Franklin és Trevor között lehet váltogatni. Élvezte, hogy a három szereplőn keresztül egymástól teljesen eltérő életekbe pillanthat be, majd felmerült benne, hogy az egyik választható karakter akár egy hörcsög is lehetne. A gondolatból végül nem GTA-szerű akciójáték, hanem élő szereplős romantikus kaland született.

Hirdetés

A Sweet Hamster Days főszereplője, Kota hat év után tér vissza szülővárosába, ahol ismét találkozik gyerekkori ismerősével, Futabával. A viszontlátást azonban egy közlekedési baleset szakítja félbe, Kota pedig egy Hamta nevű hörcsög testében ébred fel. Az állatot három gyerekkori barátja, a Shiratori nővérek fogadják be. A játékot teljes egészében a hörcsög szemszögéből látjuk, így a három nő közvetlenül a kamerába néz, amikor Hamtához beszél vagy megsimogatja. A történet során párbeszédes döntéseket kell meghoznunk, a megfelelő választásokkal pedig különleges jeleneteket lehet megnyitni.

A nővéreket Sayaka Tomaru, Momoha Takatsuru és Shiori Ikemoto japán gravure modellek alakítják. A gravure fényképezés jellemzően csinos vagy kihívó, de nem pornográf felvételekre épül, a készítők pedig ezt a vizuális kultúrát szerették volna összekapcsolni az Ázsiában egyre népszerűbb élő szereplős romantikus játékokkal. A fejlesztők szerint a Sweet Hamster Days ugyanakkor nem kizárólag a vonzó szereplőkkel és a pikánsabb jelenetekkel próbálja eladni magát. A történet idővel komolyabb irányt vesz, a főhősnek pedig hörcsögként kell megtalálnia a módját, hogyan segítsen a nővéreknek és rendezze a közöttük kialakult konfliktusokat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A rövid életű és fizikailag kiszolgáltatott állat helyzete számos belső monológra és érzelmesebb jelenetre ad lehetőséget. Az alkotók szerint a kezdeti bizarr élmény után a játékosok fokozatosan azonosulhatnak Hamtával, a történet második felére pedig már szinte teljesen eggyé válhatnak a hörcsöggel.

A játék megjelenése egyébként korántsem volt akadálymentes. A Steam elsőre nem engedte forgalomba kerülni, a fejlesztők azonban nem kaptak egyértelmű magyarázatot arra, pontosan mely tartalmak jelentették a problémát (nekem mondjuk azért lenne pár tippem). Aztán az életkori besorolás és néhány további részlet módosítása után ismét megpróbálták az engedélyeztetést, a Valve pedig végül jóváhagyta - egy elég specifikus játékoskor legnagyobb örömére (gondolom).

A Sweet Hamster Days július 17-én jelent meg PC-re, Steamen és az Epic Games Store-ban. Az érdeklődők ingyenes demóban is kipróbálhatják, milyen érzés, amikor három japán nővér szeretett háziállataként etetik, simogatják és próbálják rávenni őket, hogy megoldják családi problémáikat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)