Hirdetés

A PlayStation 5 fektetve is egészen egyedien fest

|

Rengeteg álló PS5 konzol képet láthattunk már, de sokunkat az foglalkoztat, hogy vajon hogy fér majd el fekve a Sony új gépe a tévészekrényen. Most hivatalos képet is láthatunk végre róla.

Hirdetés

Amikor beindult a PlayStation 5 bemutató kapcsán a mémgyár, akkor meglepő módon kevesen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ez a különleges dizájn (ami egyébként a PC-seknek is ismerős lehet) mennyire lesz praktikus egy átlagos nappaliban. Sokan ugyanis ahhoz vagyunk szokva, hogy fektetve helyezzük el a konzolokat a tévé alatt, és a PS5 esetében ez meglehetősen bonyolultnak tűnik. Szerencsére már több helyről is érkezett megerősítés: lehet majd fektetve használni a konzolt, most éppen egy Amazonon megjelenő kép mutatta meg nekünk a nem túl bonyolult megoldást.

Hirdetés
 

Jól látható az alábbi képen, hogy valami apró talp lesz majd feltehetően a megoldás kulcsa, hogy ne billegjen a gép, bár egy kicsit még így is aggódunk páran a szerkesztőségben azon, hogy mennyire fog összegyűlni a por a konzol alatt.

Ezen a képen még jobban látható a fektetett PS5 koncepciója:

Ti állítva vagy fektetve szeretnétek majd használni az újgenerációs PlayStation konzolt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)