Korábban már részletesen meséltünk nektek egy igazán ígéretes magyar fejlesztésről, az oldalnézetet használó dark fantasy soulslike játékról, vagyis a Mandragoráról. A fejlesztőknek, vagyis a Primal Game Studiónak hála most hozzáférést kaptunk a játék legújabb demójához, amit természetesen nektek is megmutatunk.
Az élő adásra ráadásul már nem is kell vészesen sokat várni, hiszen ma 13 órakor nekiesünk (illetve EndreMan nekiesik) a Mandragorának.
Az adás nagyjából két órán át tart majd a tervek szerint, meglátjuk, Endre meddig jut el ebben a cseppet sem könnyű kalandban.
Ha más élő adásainkról sem akartok a jövőben lecsúszni, ne feledkezzetek el feliratkozni a csatornánkra. Ha pedig még támogatnátok is a munkánkat, azt megtehetitek a csatornatagság, valamint a szuperköszönet funkciók révén. Természetesen semmi sem kötelező, de hálásan köszönjük, ha így döntötök.