A Marvel és az MCU hosszú ideig (többek között) abban különbözött a rivális DC-től és a DCEU-tól, hogy világosan látszott a nagy központi terv, azok a csapatfilmek és filmes események, amelyek felé az egyes történetszálak vezettek, a stáblistás jelenetek pedig egészen konkrétan előrevetítettek az új szereplők felbukkanását, az új mozikat.
Egy ideje azonban már (főleg az egyre több film, és a még több Disney+-os tévésorozat mellett) sorra kapjuk az olyan stáblistás jelenetsorokat, amelyek igazából sehová sem vezetnek, és jelentős részük esetében szinte biztos, hogy soha nem is fognak kifutni bárhová. Az alábbi videóban ezekről mesélünk, és azokra is külön kitérünk, amelyek még nem értek be, de mindez bizonnyal foglalkozni fog velük a jövőben a Marvel.
Ti melyik stáblistás jelenet tényleges kifejtését, folytatását várjátok a legjobban a Marveltől? Írjátok meg lent, a kommentek között!
Ha elnyerte tetszéseteket ez a videó, akkor nyomjatok egy like-ot, és persze bátran iratkozzatok fel a csatornánkra, illetve bökjétek be a csengettyűt is, ha már ott vagytok, hogy azt követően értesítést kapjatok a friss feltöltésekről.