Javában zajlik a gamescom 2025, jelenleg is tart az Xbox Broadcast 2. napja, melynek keretében a Silent Hill f fejlesztői, egész pontosan Motoi Okamoto a Silent Hill sorozat producere és Al Yang rendező ültek le a zöld csapat asztalához. A beszélgetés során számos részletet megosztottak a játékról, miközben egy gyakran előkerülő aggodalmat is igyekeztek eloszlatni.
A korábban látott előzetesek és játékmenetek alapján sokan nehezményezték, hogy főhősünk kezébe vehet egy japán naginatát, és felveheti a harcot az őt üldöző szörnyekkel. Első blikkre úgy tűnhetett, hogy ennek révén soulslike elemekkel bővül a projekt, ami nem igazán illene a széria szellemiségéhez, ám szerencsére nem erről van szó.
A fejlesztők elárulták, a harc a megszokott játékmenet mellé szervesen épül be a játékba. Az akció egyben egyfajta puzzle is, minden egyes szörnynél, aki utunkba kerül, meg kell fejtenünk, hogy hogyan győzhetjük le. Nem kell hát attól félnünk, hogy movesetek kell betanulnunk és dodge-okat időzítgetni.
Ezen felül azt is elárulták, azért esett a választás a 60-as évek Japánjára, mert ez az időszak kevésbé ismert a széles közönség számára, így egyszerre ismerős, mégis idegen lehet, ami hozzátesz a parafaktorhoz. A történetről nem árultak el sokat, ugyanakkor azt igen, hogy az ONL-en bemutatott trailerben látott rókamaszkos férfi nagyon fontos. Hogy pontosan miért, azt nem olyan sokára magunk is kideríthetjük, a játék szeptember 25-én érkezik.