Hirdetés

Az Assassin's Creed Valhalla így ötvözi a történelmet a mitológiával

|

A vikingek mellett számos olyan dolog is feltűnik majd a játékban, ami az északi mondákból származik.

Hirdetés

Az Assassin's Creed egyes részei történelmi alapokon nyugszanak, és számos olyan személy feltűnik bennük, akik valóban léteztek régen, de nem állnak távol a szériától a fiktív elemek is, és a Ubisoft már korábban is felhasznált mitológiai lényeket a kalandok kiszínezéséhez. Ez az idén érkező epizódban sem lesz másképp.

Hirdetés

Mivel az Assassin's Creed Valhalla középpontjában hódító vikingek állnak majd, lesznek olyan játékelemek, amelyeket megtörtént események inspiráltak, ennyivel azonban nem elégszenek meg a fejlesztők. Ahogy például az Originsben és az Odyssey-ben, ebben a részben is összefuthatunk mitológiai lényekkel és karakterekkel, ugyanis a Valhalla narratív vezetője, Darby McDevitt szerint egy ilyen játék esetében nem elég a száraz történelem, hanem abba is bele kell ásnunk magunkat, hogy miben hittek akkoriban az emberek.

Így például feltűnik majd az angol mitológia egyik jól ismert alakja, a Black Shuck névre hallgató kísérteties, fekete kutya, ami egyes történetek szerint éjszaka járja a temetőket és elhagyatott utakat. Emellett összefuthatunk még Lerion király három lányával is, akiket Shakespeare közismert tragédiája, a Lear király ihletett. Aztán ott van még Thor the Fish Monger, aki egyike a legendás Ragnar Lothbrok hat bátor harcosának. Ezek a szereplők Ragnar halála után leginkább csak céltalanul éldegélnek Angliában és Norvégiában, és mindegyikük dicsőséges halálra vágyik, hogy ismét szeretett királyukkal lehessenek a Valhallában.

Ezek alapján tehát az Assassin's Creed Valhalla is bőven tartogat mitológiai elemeket a játékosok számára, amelyek valószínűleg ismét jól kiegészítik majd a kalandot.

Assassin's Creed Valhalla
Az Assassin's Creed Valhalla nem csinált forradalmat, de nem is ez volt a feladata. Szép keretes szerkezetbe zárta az új trilógiát, ha pedig az előző két részt szerettétek, akkor ezt is garantáltan imádni fogjátok.
Ami tetszett
  • szép és hatalmas világ, temérdek tennivaló, a repetitív unalom nélkül
  • fordulatos történet
  • pörgős harcrendszer, ösztönző fejlődési mechanikák
  • nem finomkodik, ömlik a vér
  • végre nem gesztikulálnak mindent túl a szereplők, javult a karakteranimáció
Ami nem tetszett
  • a world eventek rendszere átgondolatlan
  • csúnya bugok rondítanak bele a játékélménybe
  • a jelenlegi generációs konzolok nehezen bírnak el vele
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)