Hirdetés

Fable 3 bejelentve!

|

Peter Molyneux a GamesCom-on jelentette be a Fable 3 című játékot.

Hirdetés

Az elmúlt napokban nagy volt az izgalom Peter Molyneux ténykedése kapcsán, ugyanis a sztárdizájner soron következő projektjének tízeroldala az emberiség történelmének több jelentős személyiségét, ilyen-olyan tisztet betöltő vezetőjét mutatta be. Naponta mindig másvalakit.



Egyesek számára talán csalódást keltő lehet a hogy a Lionhead nem valami új és eredeti projekt, netán az évek óta dédelgetett titokzatos Dimitri beharangozására készült, hanem bizony a Fable 3 lett a befutó. Persze ennek a hírnek is örülnek majd elegen, hiszen többmilliós rajongótáborral rendelkezik a sorozat.
Képek, videók még nem futottak be, ellenben némi információval már szolgálhatunk. A Microsoft hozzánk eljuttatott sajtóközleménye szerint a Fable 3 még inkább kihangsúlyozza a sorozat védjegyének számtó választás lehetőségét.



A 2010 végén kizárólag Xbox 360 konzolra megjelenő szerepjáték első felében Albion trónjáért folyik a küzdelem. A játékos a Fable 2 hősének leszármazottjaként ötven esztendővel az előző epizód eseményei után azon fáradozik, hogy megbuktassa az uralkodót, és a helyére csüccsenjen. Imígyen tehát mind közemberként, mind uralkodóként döntéseket kell hoznunk, életet adunk, életet veszünk, jók leszünk, vagy rosszak, netán ezek is, azok is egy kicsit. Molyneux egyelőre nem árulhat el semmit sem a játékmenetről. Csak annyit súgott meg, hogy minden a döntésekről szól majd, olyan kemény és olyan nagy horderejű döntésekről, amilyenekkel még nem találkozhattunk eddig a sorozatban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)