Daniel Abraham és Ty Frank olyan jövőt álmodott James A. Corey álnév alatt, amelyben az emberiség Jurij Gagarin történelmi útja után bő 300 évvel már birtokba vette a naprendszerből, amit lehetett, de a technológia korlátai miatt nem a Star Trek utópiáját teremtette meg, hanem csak exportálta a földi problémákat a Marsra és minden további holdon vagy aszteroidán létesített állomásra. A nacionalizmus a múlté, de világbéke helyett most a földiek és a marsiak fújnak egymásra, és persze mindkét gazdaságilag fejlett és katonailag erős frakció mélyen megveti az ún. övezetieket, akik a Jupiter és a Szaturnusz közti aszteroidaövben élnek és bányásznak. Utóbbiaknak is kialakult a saját kultúrájuk, keveréknyelvet beszélnek, és mivel egész életüket egy bolygó gravitációján kívül töltötték, magasabbra nőnek és karcsúbbak, ugyanakkor rettenetesen megviseli őket a nehézségi erő. A törékeny status quót azonban felborítják a Protogen vállalat machinációi, amely hozzájut, és kísérletezni kezd a Naprendszeren kívülről származó protomolekulával, olyan események láncolatát indítva el, amelyek örökre megváltoztatják az emberiséget.
Bár a kilenc kötetet felölelő Térség regényfolyam és az abból készült hat évados sorozat néhány kisebb kitérőt leszámítva végig a Rocinante legénységére koncentrál, a világ kellően tágas ahhoz, hogy otthont adjon további, a nagy egész szempontjából is jelentőséggel bíró történeteknek. Ilyen az Owlcat Games játékáé is, amely az Eros tragédiája során csatlakozik rá a széria központi eseményeire. A játékosok karaktere és ikertestvére a Pinkwater biztonsági vállalat alkalmazottaiként keverednek bele a protomolekula birtoklásáért vívott harcba és az azt kísérő politikai csatározásokba.
Mialatt James Holdenék megmentik a világot
A Miller's Pack és a Collector's Edition vásárlóinak fenntartott zárt béta, amelyhez a stúdiótól kaptam hozzáférést, átugorja a bevezető küldetést, ellenben hagyja, hogy teljes egészében végigjátsszuk az utána következőt. Karaktergenerálás sincs még, a választás mindössze négy kombinációra korlátozódik nem, szerep és származás alapján, de már itt feltűnik, hogy a csapat figyel a részletekre. Az övbéli nő láthatóan nyúlánkabb, mint a földi férfi. Továbbá biztonsági tiszttel más érzés játszani, mint hackerrel, mert a döntésünk hatással van a párbeszédekre és a lehetőségekre is. A skillfa szerteágazóbb és összetettebb, mint bármi, amit eddig az Osiris Rebornt bevallottan inspiráló Mass Effect-szériában, vagy a BioWare más játékaiban láttam, és különösen tetszik, hogy komoly hangsúlyt kapnak a nem harci képességek. A különböző skillek - például a meggyőzés, a mérnöki tudás vagy az atlétika - konkrét helyzetekben nyitnak meg új utakat. Nincs köztes megoldás, vagy rendelkezel a szükséges pontokkal, vagy nem, ami keményebb döntésekre kényszerít, de ez jól illeszkedik az Owlcat korábbi, klasszikus CRPG-vonalon mozgó szerepjátékaiban gyökeredző stílusához.
A párbeszédek filmszerűek, több válaszlehetőséggel, és már az elején olyan döntést kell hoznunk, amelynek a súlya később mázsás teherként nehezedhet a lelkiismeretünkre. Egy korai helyzetben például segítségért fordulhatunk felettesünkhöz, hogy harcba küldje a Pinkwater állomás személyzetét üldözőink ellen, de választhatjuk azt a megoldást is, hogy inkább csendben próbálunk meg elszökni anélkül, hogy ártatlanok életét veszélyeztetnénk.
A harcrendszer egyértelműen a fedezék alapú lövöldék vonalát követi, és bár elsőre ismerős, több ponton is próbál újat mutatni. A taktikai szünet például nem állítja meg teljesen az időt, csak lelassítja, így a döntések meghozatala közben sem szűnik meg teljesen a nyomás. Társainknak parancsokat adhatunk, célpontokat jelölhetünk ki, és a harc során kulcsszerepet kap a környezet is. Robbanó csövek, rombolható fedezékek és különböző interaktív elemek teszik dinamikusabbá az összecsapásokat. Ugyan nincsenek biotikus képességek, sem bármi hasonló űrmágia, azért így is a rendelkezésünkre állnak különféle gránátok, lövedékek, drónok, szkennerek, és ami a legjobb, a legénység hajón maradt tagjai is becsatlakoznak a küzdelembe a később átkeresztelt Maat pontvédelmi ágyúit használva. Brutális tűzerőről beszélünk, komplett termek és folyosók semmisülnek meg, a lövedékek útjába kerülő puhatestűekből pedig csak vörös felhő marad, de az agyonpáncélozott, kézifegyverrel nem igazán megállítható rohamosztagosok ellen erre van szükség. Ráadásul az Owlcat végre megoldott az a csapatalapú RPG-ket régóta sújtó problémát, hogy azok a társak, akik épp nem tartanak velünk, tétlenül malmoznak valahol.
Persze a támadók is változatos eszköztárral bírnak, amit be is vetnek ellenünk. A nehézség pedig már normál szinten is meglepően kemény, a legtöbb ellenfelünk hamar fűbe harap, de mi is, így a meggondolatlan rohamok ritkán végződnek jól. Magyarán a játék egyértelműen a taktikus, fedezékből történő harcot preferálja, de abból is folytonos mozgásra, tudatos helyezkedésre épülő fajtát, nem azt, amikor lecövekelünk egy ponton.
A béta legemlékezetesebb része azonban egyértelműen a súlytalanságban játszódó szakasz. Amikor kisétálunk az űrállomás külső burkára mágneses csizmáinkkal, a játék hirtelen teljesen új dimenzióba lép. A mozgás bizonytalanabbá válik, a fedezékek megritkulnak, és a lövedékek, robbanások egészen másként viselkednek. Erre még rájön a sorozatból kölcsönvett, erősen tompított hangzás, amit az élmény kedvéért hagytak benne, nem pedig azért, mert nincsenek tisztában a fizika törvényeivel.
Öröklési rend
Az Owlcat Games nyíltan felvállalja, hogy az ikonikus Mass Effect-sorozat inspirálta, de nemcsak megidézi annak szellemiségét, hanem meg is próbál túllépni rajta, és a The Expanse: Osiris Reborn esetében ez nem csupán üres marketingfogás. A játék egyértelműen a klasszikus BioWare-formulából indul ki, de közben igyekszik egy jóval földhözragadtabb, realisztikusabb sci-fi környezetben újraértelmezni azt. Természetesen korai lenne már most trónfosztásról beszélni, mert sok még a kérdőjel, nem tudni, hogy milyenek lesznek a későbbi fő és mellékküldetések, vagy hogy mennyire befolyásolja az összecsapásokat, amikor már komolyabb módosításokat is végrehajthatunk a felszerelésünkön.
Ráadásul az Osiris Rebornnak nemcsak a régi Mass Effect árnyékával kell majd megküzdenie, hanem a másik, szintén 2027-ben érkező trónkövetelővel, a BioWare-től eltávozott veterán fejlesztők irányítása alatt formálódó, a hard sci-fi és az űropera tengelyén az utóbbihoz közelebb elhelyezkedő Exodusszal is. Persze ott van még a modern BioWare a maga Mass Effect-folytatásával, tehát viszonylag rövid időn belül három nagyon hasonló, mégis sok szempontból más játék közül kerülhet ki az igazi utód. Rég láttunk már ilyen izgalmas versenyt, aminek egyértelműen mi, játékosok lehetünk a legnagyobb nyertesei.
