Harmadik évét tapossa már a Starfield, a Bethesda négy évtizedes történetének legambiciózusabb projektje, amely végül jobban megosztotta a játékosokat, mint előzetesen gondoltuk. Sokan megtalálták benne, amit kerestek, és hosszú heteket-hónapokat töltöttek a világűr felfedezésével, számtalan történetszál felgöngyölítésével, előőrsök létrehozásával és űrhajók építésével. De szintén sokan csalódtak, mert a Starfield nem űr-Fallout és nem is űr-The Elder Scrolls, hanem valami más, saját identitással és rá jellemző hiányosságokkal. Ezek tagadhatatlanul bosszantóak, mégis sikerült beszippantania, olyannyira, hogy végül annak ellenére többet játszottam vele 2023-ban, mint bármi mással, hogy a Baldur's Gate 3, a Hogwarts Legacy és a Warhammer 40,000: Rogue Trader is hosszú távra bérelt magának helyet az Xbox Series X-emen.
Jóllehet, nem vált belőle akkora siker, mint amit a Bethesda remélt, a támogatás azóta sem szűnt meg, a fejlesztők a közösség több problémájára igyekeztek gyógyírral szolgálni: az elmaradhatatlan hibajavításokon felül megérkezett a hivatalos modtámogatás, a 60 fps-t célzó teljesítménymód, egy sóhajtásnyival egyszerűbbé vált a menük kezelése, bekerült az érthetetlen módon kimaradt várostérkép, elérhetővé vált az első szárazföldi jármű és még egy sor apróság, amelyek a játékosok kényelmét szolgálták. Nem volt ugyanakkor köztük semmi, amit transzformatív, a Starfield-élményt újradefiniáló húzásnak lehetett volna nevezni, és ahogy azt Todd Howard néhány hete igyekezett világossá tenni, a mostani sem az. Ha esetleg kételkedtem is volna ebben az állításban, mondván biztosan a gyanúnkat akarja elaltatni a Bethesda kreatív atyaúristene, a vezető kreatív producer, Tim Lamb zárt körben tartott prezentációja végérvényesen meggyőzött róla, hogy erősen túloztak azok a bennfentesség látszatát kelteni igyekvő szivárogtatók, akik Starfield 2.0-ról beszéltek. A Free Lanes frissítés tényleg azoknak szól, akik az újításai nélkül is jól érezték magukat a Betelepült Rendszerekben.
Az eddigi legnagyobb update érkezését úgy időzítették, hogy az egybeessen a Terran Armada megjelenésével. Ez egy kisebb volumenű sztori-DLC, de ugyanannyiba kerül majd, mint a 2024-es Shattered Space, vagyis külön megvásárolva 20 euró lesz. Nem is jár vele új bolygó, de kapunk egy vadiúj történetszálat, valamint rengeteg lehetőséget, hogy bizonyítsuk rátermettségünket űrcsatákban és tűzharcban. De ugyanezen a napon debütál a Starfield PS5-ös változata is, amely minden eddigi frissítést megkap az újjal egyetemben, tehát a potenciális új játékosok a legjobb oldaláról ismerhetik meg a sci-fi RPG-t. A Free Lanesnek hála ők már úgy kezdhetik el a kalandot, hogy elérhető az űrutazás közben aktiválható cruise mód, és négy sebesség közül választva szabadon röpködhetnek egy adott rendszeren belül a bolygók között. Ez nem változtatja meg gyökeresen a játékot, de mégis más élmény, mint az eddigi menükben turkálós módszer.
Szintén a rajongói visszajelzések nyomán bővítették ki a felszerelésmódosítási lehetőségeket, amelyek középpontjában egy új erőforrás, az úgynevezett x-tech áll, valamint a frissen bevezetett fejlesztési modulok, amelyekből minden eszközre csak egyet szerelhetünk fel. Ráadásul most már különböző rangú legendary komponenseket is kraftolhatunk, a szükséges x-tech- és kreditmennyiség birtokában, a kívánt hatást pedig véletlenszerűen sorsolja ki a rendszer. Akkor sincs baj, ha az öt próbálkozásból egyik sem tetszik, mert utána manuálisan kiválaszthatjuk azt, amelyiket szeretnénk. Emiatt a randomizáció feleslegesnek érződik, de nem zárom ki, hogy lesz, akinek tetszik ez a megoldás.
Természetesen nem csak a fegyvereket lehet felturbózni, hanem az űrhajókat is, köztük azokat, amelyeket az új, Terran Armada történetszálon haladva vehetünk birtokba. Az űrcsaták során megszerzett tervrajzokat a technikusoknál beváltva válnak elérhetővé olyan modulok, mint az instant rendszerjavítás, a célzászavaró vagy a lopakodó hajtómű. Ezzel párhuzamosan a felesleges x-techből költhetünk a hajó alrendszereinek optimalizálására is.
Aki hajót pimpel vagy épít, az rendszerint nem áll meg itt, hanem kipróbálja magát lakberendezőként is a városokban éppúgy, mint egy rokonszenves helyen egy tetszőleges bolygón, ahol előőrsöt létesíthet. Mivel ehhez a játékosok jelentős részének nincs türelme, választhatunk már instant apartmant is, ami kulcsra kész, be is van rendezve, és még otthonosabb lesz, ha szert teszünk egy cuki(?) házi kedvencre. Ha már aranyos dolgoknál tartunk, feltétlenül meg kell említeni a gyűjtögethető akciófigurákat, amelyek passzív bónuszokat adnak, és ha kibontjuk a csomagolásukból, akkor egy terepasztalon játszhatunk velük. Nyugi, akadnak praktikus fejlesztések is, mint a közös tároló, amelyet mindent előőrsön elérünk, vagy az új adatbázis menüpont, amely segít például nyersanyagok és egyéb barkácsoláshoz vagy építkezéshez szükséges hozzávalók megtalálásában. Bekerül továbbá egy új járgány, a Moonjumper is, amelyet egy specifikus helyszínen lehet megtalálni, és amellyel akkorákat lehet ugratni, hogy már-már úgy érezzük, repülünk. De talál a legnagyobb áldás, hogy a starbornokkal szorosan összefüggő new game + (ebbe nem mennék bele mélyebben, nehogy spoilerezzek) esetén egy új szerkezetnek hála el tudunk tárolni olyan holmikat, fegyvert, szkafandert és egyebet, amiket magunkkal vinnénk a következő kalandra. Az is üdvözlendő, hogy jelentősen lerövidítették a Constellation által keresett ereklyék révén megszerezhető "űrmágia" továbbfejlesztésének folyamatát.
Az eddig felsoroltakon túl is találkozunk még újításokkal, kicsikkel és nagyokkal is. Az előbbi kategóriába tartozik, hogy egy népszerű NPC csatlakozhat a legénységünkhöz, valamint velünk tarthat, nem túl veszélyes, de annál aranyosabb robot is. A nagy dolgok közül a legméretesebb alighanem egy aszteroidából kivájt saját űrállomás, amit persze nem adnak ingyen, le kell csapnunk más kezéről.
Meglátásom szerint mindezek együtt nem a szkeptikusok meggyőzésére szolgálnak, ahhoz nem eredményeznek kellően mélyreható változásokat, a rajongóknak azonban okot adnak a visszatérésre. Én már izzítom is a legutóbbi mentésem.
