Noha a Wargamingnek voltak próbálkozásai különféle műfajú játékok fejlesztésében, a stratégiától a hack n' slashen át egészen a gyűjthető kártyák világáig, legtöbben minden bizonnyal különböző, elsősorban járműves harcokat középpontba helyező multiplayer lövöldéiről ismerik a csapatot, mint a World of Tanks, illetve annak repülős és hajós testvérei. A stúdió ezúttal viszont kilépett a történelmi járgányok miliőjéből és egy sci-fi settingbe helyezett, gyakorlatilag battle-royale játékot tett az asztalra. De mit is tud a Steel Hunters?
Az alapok
A háttértörténet szerint a nem túl távoli jövőben járunk, amikor egy meteorzápor következtében több millió ember halálát okozza, ám a túlélők a lehulló kövekből egy új anyagot fedeznek fel. A Starfall névre keresztelt ásvány súlyosan mérgező az emberi szervezetre és felgyorsult öregedést okoz, ám közben olyan erős energiaforrásként szolgál, ami egy új technológiai forradalmat indít be. Ahogyan illik, a maroknyi földi túlélő rögtön frakciókra bomlik, és háború veszi kezdetét a Starfall megszerzése érdekében. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak, akik immunisak az anyag toxikus hatásaira, belőlük pedig hatalmas mechanikus szörnyetegeket, úgynevezett Huntereket kreálnak. A háború innentől gyakorlatilag az ő részvételükkel zajlik, melyet az emberek kivetítőkön figyelnek, mint valami elcseszett showműsort.
Mindez természetesen csak a világ hátterét teremti meg, ezzel a meglehetősen nyomasztó történettel nem narratív formában találkozunk. Amint elindítjuk a játékot, rögtön akcióba is lépünk a tréningküldetések nyomán. Kapunk egy Huntert, Razorside-ot, egy relatíve kiegyensúlyozott karaktert, akivel könnyedén elsajátíthatjuk a játékmenet alapjait. A tutorial teljesítése után szép fokozatosan kinyílnak előttünk a lehetőségek, kioldhatunk további Huntereket, akik mind más és más fegyverekkel és képességekkel rendelkeznek, így kiválaszthatjuk, melyikőjük illik leginkább játékstílusunkhoz.
Mindegyik Hunter rendelkezik egy elsődleges lőfegyverrel, melyek hatótávolságukat tekintve lehetnek közeliek, középtávúak és kifejezetten távolságiak. Ezen kívül mindegyik karakternek van alapértelmezetten két, rájuk jellemző képessége, melyek ráadásul különböző változókkal variálhatók is, ezzel téve még változatosabbá és testreszabhatóvá az élményt. Első Hunterünk, Razorside egy közepes hatótávolságú gépkarabéllyal van felszerelve, mely rendelkezik automata és burst üzemmóddal is, a két extra képessége pedig egy gránát és egy olyan eszköz, mely energiapajzsának gyorsabb újratöltését teszi lehetővé. Személy szerint kipróbáltam még Fenrist, aki gyakorlatilag egy mechanikus farkas ágyúval a hátán. Képességei szintjén tud kvázi teleportálni, ami a gyors odébbállást teszi lehetővé, ezen túl pedig egy nagy piros lézergolyót tud kilőni, ami ugyan nagyon lassú és nem is sebez túl sokat, de azért egy kisebb házméretű robotfarkas pofájából kilőtt piros lézergolyó elég menő látvány, mi tagadás.
Az érdekesebb karakterek közé tartozik még Ursus, a rakétaesőt produkáló mechanikus grizzlymedve, illetve Heartbraker, aki gyakorlatilag egy láthatatlanná válni képes sniper - a karosszériakialakítását elnézve pedig igencsak meglepődnénk rajta, ha nem lenne róla már most az internet 34-es szabályának megfelelő fanart. Személyes kedvencem viszont Prophet, aki amellett, hogy egyfajta nagyzási mániával küzd, ami olykor nagyon vicces voiceline-okat eredményez, egy kissé megfontoltabb játékstílust igényel, ami tökéletesen passzol badass eleganciával társuló megjelenéséhez. Ő egy főként nagyobb távra használható, feltöltős pityuval rendelkezik, amivel ugyan relatíve lassan és pontosan kell lőni, viszont ha betalál, akkor elég szépen odaver. Emellett rendelkezik egy önjáró drónnal, mely a megfelelő beállítások mellett követi is ellenfeleinket, a legmenőbb képessége viszont az orbitális csapás, mellyel egy relatíve nagy területre tud égi áldást lehívni, ezáltal különösen hasznos tömegek kezelésére.
Mit kell csinálni?
Van tehát egy relatíve részletesen kidolgozott háttértörténet, valamint kellően változatos és alapvetően szórakoztató karakterek, ám az se mindegy, hogy mit kell velük csinálni, és ez az a pont, ahol egyelőre a legerőteljesebben érződik a Steel Hunters early-access mivolta. PvP-ben igazából jelenleg csak egy játékmódban mérhetjük össze magunkat másokkal. A Last Stand gyakorlatilag egy battle-royale játékmód, melyben 6 darab kétfős csapat, tehát összesen 12 játékos vesz részt. A meccsek során lehetőségünk van különféle fejlesztéseket gyűjteni karakterünk összesen 8 komponenséhez, melyek a megszokott common, uncommon, rare stb. színjelöléseknek megfelelően vannak szintezve. Ezen felül ellenfelek megsemmisítéséért, illetve bizonyos felvett tárgyakért kvázi xp-t, energyt is tudunk gyűjteni, mellyel maximum 5-ös szintre fejleszthetjük Hunterünket. Minden egyes szintlépésnél megnőnek alapvető statjaink, valamint bizonyos karakterspecifikus képességek is csak szintlépések során válnak elérhetővé. A győzelem két módon lehetséges. Az egyik értelemszerűen az, hogy legyőzzük az összes ellenfelünket. Amennyiben viszont ez nem sikerül a meccs megadott időtartamán belül, akkor megnyílik egy kivonási pont, amit, ha elég ideig megtartunk, szintén a mi csapatunk győzött.
A térképek megjelenésükben nem túl izgalmasak, viszont cserébe hatalmasak és szinte minden tereptárgy rombolható, házakon keresztülszaladgálni hatalmas gépszörnyekkel pedig meglehetősen szórakoztató. A területek nagyságából kifolyólag viszont értelemszerűen az is dolga a játéknak, hogy egy-egy meccs közben olyan mellékes célokat adjon a játékosok számára, amelyek lehetőleg egy helyre terelik őket, hogy beinduljon a dara. Ennek több változata is megjelenik toronyfoglalások, vagy úgynevezett rogue drone-ok, a gép által irányított ellenfelek képében, melyek egyaránt értékes lootot tartalmaznak.
A játékmenet igazából jelenleg ennyiben ki is merül, ez az egyetlen mód van, illetve ennek egy Skirmish nevű változata, mely annyiban különbözik, hogy nem más játékosokkal, hanem botokkal szállunk szembe. Természetesen ez egy korai hozzáférésben lévő játéknál annyira nem meglepő, ám ez az aspektus az, amire a lehető leghamarabb rá kell feküdnie a Wargamingnek, mert ez a két (valójában egy) játékmód elég hamar unalmassá tud válni, még akkor is, ha egyébként egy meglehetősen érdekes játékmeneti egyveleget sikerült összeállítani, mely emlékeztet a Titanfallra, az Evolve-ra és a "hagyományos" battle-royale játékokra egyaránt.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Na milyen, na milyen? - kérdezte Babi néni
A koncepció tehát alapvetően jónak tűnik, ráadásul a free-to-play játékosok számára is rengeteg motivációt kínál a Hunterek fejlesztése és testreszabhatósága révén. Mindez kiegészül egy ingyenes és két fizetős szinttel rendelkező battle pass-szal is, melynek teljesítésével játékon belüli erőforrásokat és kozmetikai elemeket is szerezhetünk. A játékmenet szórakoztató, a karakterek pedig változatosak, azonban nagyon sürgősen szükség lesz arra, hogy további játékmódok is bekerüljenek, mert a meglévő nagyon hamar repetitívvé tud válni. Ezen túl az optimalizáció terén is lesz még munkája a Wargamingnek: noha tény, hogy nem egy atomerőművön teszteltük a játékot (egy i5-11400F és egy 12 GB-os RTX 3060 hajtja a masinámat, 32 GB RAM-mal megtámogatva), de még közepes beállításokon is sűrűn beesett a másodpercenkénti képkockák száma, különösen a tereptárgyak rombolásakor.
Mindent egybevetve igencsak ígéretes koncepció a Steel Hunters, de még bőven lesz vele feladata a Wargamingnek, ha egy olyan, évek múltán is aktív játékosbázissal rendelkező címet akar belőle alkotni, mint például a World of Tanks. Az alapok viszont több mint rendben vannak.
Ti próbáltátok már?