A Sword Art Online-nal én (és sokan mások is) 2012-ben találkoztam, még az anime első felének néhány epizódja után. Maga a felütés egyszerű: készült egy új MMORPG, amit az emberek az agyukkal irányított sisakokon keresztül játszanak. Az első ilyen programot az alkotója úgy készítette, hogyha a karakter meghal a virtuális térben, akkor a sisak megsüsse az agyát, és ha valaki lehúzza a személyről a hardvert, akkor az szintén halálos sérülést okoz. Az egyetlen kiút a Sword Art Online végigjátszása.
Ez az MMORPG egy 100 szintes lebegő palotában, Aincradban játszódik. Minden szintnek megvannak a maga dungeonjei, titkai, kültéri zónái és városai, a szinteket pedig egy nagy központi útvesztő köti össze. Minden emeletnek megvan a maga bossa, és ha egy guildnek sikerül legyűrnie azt, akkor aktiválódik egy teleport kapu amivel mindenki más is felutazhat a következő szintre.
Kirito, Asuna és a sztori többi főhőse már vagy egy tucat különböző játékadaptációban kapott főszerepet, de az Echoes of Aincrad nem róluk szól. A Bandai Namco most úgy döntött, hogy egy közvetlen feldolgozás helyett csak Aincrad palotáját építi fel, és elereszti benne az egyedi karaktereinket. Tulajdonképpen egy offline RPG formájában, de rekreálták az SAO-t, mi pedig ott voltunk az elsők között, hogy kipróbálhassuk, milyen is lenne ez egy valódi videójátékként.
A kóstoló
Az előzetes, sajtós buildben több küldetést is végigpörgethettünk, melyeken keresztül meglátogathattuk Aincrad első és második szintjeit, belekóstolhattunk a harcrendszer sajátosságaiba és megvizsgálhattuk a játékmenet struktúráját. Az alapokat tekintve egy félig-meddig nyílt zónákra építő, akció-RPG-ről beszélünk, ahol a saját karakterünket irányítva vállalunk küldetéseket Aincrad világában. A sztori ugyanúgy indul, mint az eredeti animében, a kezdést követően pedig minden karakter szétszéled, hogy elkezdjen a maga módján erősödni. Az anime és a japán regények ikonikus karakterei szerepelnek ugyan a játékban, de (legalábbis abban a szekcióban, amit láthattam) nem ők vannak a reflektorfényben. Kirito és a többiek valahol épp a saját dolgukkal vannak elfoglalva, hát mi is megyünk megoldani a saját problémáinkat. Mint minden SAO játékosnak, nekünk is az lesz az elsődleges feladatunk, hogy grindoljunk, tárgyakat gyűjtsünk, és megerősödjünk, hogy így tovább léphessünk Aincrad szintjein.
Az első néhány átvezető és kezdeti feladat során megtanuljuk, hogy hogyan működnek a harcok és megismerkedünk az NPC csapatunkkal. Ugyan az Echoes of Aincrad nem az SAO karakterdrámájára koncentrál, ez nem jelenti azt, hogy egyedül kell végigjárnunk az egész kalandot. Hamar megismerkedünk pár karizmatikus figurával, akik szívesen el is kísérnek bennünket egy-egy küldetésre. Ezek az NPC-k nem csak azért léteznek, hogy emocionális támaszaink lehessenek egy várhatóan hosszú szerepjátékban: ugyan közvetlenül nem fogjuk irányítani őket, de a partnerek sokat segítenek a harcokban, és hatalmas sebzést tudnak kiosztani, amikor szükséges. Ez márpedig szükséges is, mert ahogy a vadont fedezzük fel, úgy rengeteg ellenfélbe botlunk.
A céljaink fel araszolva nagyobb nyílt tereket fogunk bejárni, ahol mellékutakon kalandozva extra lootra lelhetünk, vagy opcionális harcokba keveredhetünk. A statisztikai pontjaink és a felszerelésünk fontos tényezők ebben a játékban, így érdemesnek tűnik bejárni minden sarkot és kitakarítani az összes zónát, de az majd a végleges verzióban fog kiderülni, hogy ténylegesen mennyire lesz fontos a mellékes erőforrásokat felhalmozása. Arra egyelőre nem tudok panaszkodni, hogy túl lineáris lenne az élmény, mert a célfeladatok futamidejére sikerült 20-30 percet rápakolnom bóklászással és kincsek keresgetésével.
Vér és acél
A természeténél fogva a Sword Art Online elvileg egy középkori fantasy MMO, az Echoes of Aincrad pedig többé-kevésbé tartotta is magát ehhez. A játékosok kardokat, lándzsákat és egyebeket használhatnak harcban, a választott fegyvereink pedig döntően befolyásolni fogják, hogy milyen játékstílust képviselünk. A sajtós próbakör idejére én megmaradtam a jó öreg kard és pajzs kombónál, ami egyértelműen a középutat jelenti: van elég defenzív lehetőségünk a biztonságos csatázáshoz, de a kardunk pengéjével még mindig képesek lehetünk nagyobb csapásokat bevinni és trükkösebb vágásokkal kisebb tömegeket eltakarítani.
Az eredetihez hűen a játékos karakterek itt is kapnak különböző képességeket, melyek komoly extrákkal tolják meg az eszköztárunkat. Alapvetően egy bal klikk nyomogatós darálóról beszélünk, de ha összegyűlnek az erőforrásaink, akkor mágikus támadások soraival tudjuk büntetni az ellenfeleket. A különleges csapásainkat nyomogatnunk is kell majd, mert a játék elvárja, hogy folyamatosan kihasználjuk a képességeinket és a partner NPC-nk adta lehetőségeket. Többször is keveredtem veszélyes helyzetekbe, ahol egyik pillanatban a gyógyítást, másikban valamelyik weapon skillt nyomogattam a túlélés reményében. Az Echoes of Aincrad nem egy nehéz játék, de elvárja, hogy kitanuld a mechanikáit és azokat a lehető leghatásosabban használd ki.
Vizuálisan egyelőre nem nyűgözött le a móka, de ez köszönhető nagyrészt annak is, hogy még csak a legegyszerűbb szintekkel találkoztunk. Aincrad palotája rengeteg különböző zónának és vizuális stílusnak adhat otthont, amiből mi még csak zöldellő mezőket és sivár kazamatákat láttunk. Remélhetőleg a későbbi szinteken ezeknél izgalmasabb látványvilág vár majd ránk.
Amit az előzetessel töltött pár órámban láttam, az egy remek szerepjáték lehetősége. Van itt egy egészséges keveréke az átvezetőknek, szabadon lepörgethető küldetéseknek, és nyílt terepeknek, melyeken mi döntjük el mennyi időt akarunk eltölteni. Mindezek mellett az Echoes of Aincrad egy olyan SAO spin-offot mutatott, ami el akarna már távolodni főszereplők drámájától és új sztorikat szeretne elmesélni, egy alapvetően érdekes univerzumban. A próbaidőszak után pozitív érzésekkel és őszinte izgalommal búcsúztam el az előzetes verziótól, és csak remélni tudom, hogy amit láttam az csak a kezdet, és a teljes verzióban nem ugyanazokat a dolgokat fogom majd ismételgetni 100 órán át.
