Hirdetés

Nagyon úgy néz ki, hogy a Sziget megmentéséhez be kell szállnia az államnak is

|

Valamit lépni kell, a fesztivál idén mintegy 3 milliárd forintos mínuszt termelt.

Hirdetés

Gerendai Károly már állami segítséget is elképzelhetőnek tart a Sziget Fesztivál életben tartásához, pedig korábban kifejezetten büszke volt arra, hogy a rendezvény támogatás nélkül is képes működni. A fesztivál alapítója és régi-új tulajdonosa egy GKI-konferencián arról beszélt, hogy már lát esélyt a kilábalásra, a kérdés azonban az, sikerül-e addig finanszírozni a működést. Gerendai szerint emiatt most szükség lehet állami támogatásra is, amit elég nehezen él meg.

"Baromira szégyellem is magam, mert szeretnék olyan megoldást felmutatni, amivel nem ez kell"

- fogalmazott. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pénzügyi segítség önmagában nem oldaná meg a Sziget problémáit, ha nem sikerül újra megerősíteni a rendezvény nemzetközi pozícióját, az csak átmenetileg tartaná életben a fesztivált.

Gerendai Károly
Gerendai Károly

A cél az lenne, hogy egy éven belül legalább 30, de inkább 50 százalékkal növeljék a Sziget nemzetközi piacról érkező közönségét, ezen a területen ugyanis jelentős visszaesést tapasztaltak. Gerendai úgy látja, ha ezt nem sikerül elérni, akkor az állami támogatás is csak lélegeztetőgépen tartaná a rendezvényt.

Hirdetés

A fesztivál pénzügyi helyzete továbbra is meglehetősen nehéz, és akkor még finoman fogalmaztunk. Gerendai egy későbbi interjúban arról beszélt, hogy az idei Sziget körülbelül 3 milliárd forintos veszteséget termelt, amelynek finanszírozása jelenleg nincs megoldva. A fesztivál tulajdonosi szerkezetét időközben átalakították, a menedzsment 70 százalékos részesedést szerzett a szervezőcégben, a fennmaradó 30 százalék pedig több alvállalkozó és partner kezébe került.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)