Hirdetés

Lengyelországban jártunk, hogy kipróbáljuk a Nintendo E3-as újdonságait

|

Semmi extra körítés, csak játék. Ezt kínálta nekünk a Nintendo, butuskák lettünk volna kihagyni.

Hirdetés

Az áprilisban megrendezett World of Tanks világbajnokság döntője után ismételten volt szerencsém kiutazni Lengyelországba, de ezúttal Varsó helyett Katowice volt az cél, ahol a Nintendo Post E3 eseménye okán sodorta össze a szél a játékújságírókat.

A rendezvényre firkászokból és youtuberekből álló díszes társaságunk már előző nap kiutazott, hiszen legalább 8 órásnak becsülték az utunkat. Így Katowice külvárosában tölthettünk egy éjszakát, ami elsőre nem tűnt túl lélegzetelállítónak, de minket ez nem zavart, igazán jó hangulatban telt az esti csapatépítő sö...limonádézás. 

Másnap jött a rendezvény, ahol semmi extra körítés vagy pompa nem várt minket, csak a játékokon volt a hangsúly. A Katowice-i rendezvényközpont egyik épületében voltunk, ahol 3 terem pihenésre és evés-ivásra volt berendezve, de ha kedvünk szottyant itt is játszhattunk, hiszen pár Nintendo 3DS azért elfért a rágcsa mellett. Két játék közötti kikapcsolódást egy kis Mario Kart 7 nyújtotta, nincs ezzel semmi gond.

A főteremben körbe a falaknál WiiU és 3DS konzolok voltak elhelyezve és összesen 11 játékot próbálhatott ki a sajtó. Azt hiszen nem is kell mondani, a Just Dance 2016-nak nagyon nagy sikere volt, gondolom az új számok és nem az üres járatokban táncoló hostess hölgy miatt. Akinek sikerült mindet kipróbálnia, az pedig jutalmat zsebelhetett be, egy 30-ik évfodulós póló és egy matrica képében. Én a sokak által ismert és kedvelt Szalay Istivel szaladtam neki a játékoknak a teljesség igénye nélkül, hiszen az élmény a fontos, és minden jobb coopban.

A 11 kipróbálható játék között ott volt a már jócskán megjelent de idén több DLC-vel is frissülő Super Smash Bros. for WiiU vagy a Skylanders Superchargers, amiben most először Nintendo karaktereket is irányíthatunk, nevezetesen Donkey Kongot és Bowsert.

A jövő már a jelenben

Számomra az egész esemény nyertese és egyben a legnagyobb meglepetés a Yoshi's Woolly World volt. A látványvilága gyönyörű, a hangulata magával ragadó, pedig egy "szimpla" platformer. Elsődleges fegyverünk és használati eszközünk a nyelvünk, amivel összegyűjthetjük a világban található pamutgombolyagokat majd azokat kilőve ellenfeleket üthetünk ki, vagy platformok vázait tölthetjük fel pamuttal, hogy használhatóak legyenek. Mint ha a klasszikus Yoshi világot LittleBigPlanet szósszal öntötték volna nyakon. A legviccesebb mégis az volt, amikor megettünk egymást, hiszen ekkor vagy kiköpjük a másikat, vagy lenyelhetjük, ekkor természetes módon távozik belőlünk bajtársunk és pamutgolyóként gurul utánunk egészen addig amíg el nem engedjük. 

Mario Tennis Ultra Smash is abszolút adja a közösségi élményt. Ezt egyszerre négyen is játszottuk és amikor a játéktérre bedobált gombák hatására mindenki óriási méretű lett, akkor kezdődött az igazi móka. A labdát nem nagyon láttuk, de nagyon lelkesen próbáltuk átjuttatni azt az ellenfél térfelére. Sajnos csak 4 karaktert láttunk, Mariot, Bowsert, Peachet és Toadot, reméljük lesznek még sokan és kapnak valamiféle különleges képességet, mert azt egy kicsit hiányoltuk a játékból.

Nem mehetünk el szó nélkül a Super Mario Maker mellett sem, amivel mi magunk készíthetünk el teljes pályákat és világokat. A lehető legegyszerűbb és legérthetőbb módon van ez megoldva, így láttunk olyan embert, aki kb 10-15 perc alatt elkészített egy igen csak nehéz vízi pályát, majd tesztelgették, hogy hol kéne rajta változtatni, hol vannak lehetetlen kihívások benne. Egyedül és közösen is időrabló móka, talán ez a Nintendo felhozatal legeredetibb darabja jelenleg.

Az új Star Fox játék, a Star Fox Zero nyilván sok rajongó régi álma. Ebből egy demó pályát vihettünk végig, elsőre igen élvezetesnek tűnt, illett hozzá a Wii U giroszkópos kontrollere. Az irányításon kívül mást nem nagyon ismertünk meg, nyilván sokkal több múlik majd a sztorin és a hangulaton, de eddig minden rendben, lehet reménykedni.

Természetesen 3DS játékokat is kipróbálhattunk, többek közt például a Metroid Prime Blast Ball-t, ami azon kívül, hogy teljesen feleslegesen viseli a Metroid nevet, igen élvezetes játék. 3 v 3 sport játék, amiben egy gigantikus labdát kell fegyvereinkkel az ellenfél kapujába terelni. Értjük persze a rajongók elégedetlenségét, de azért maga az élmény megér egy próbát.

A kézikonzolos játékok közül mégis a legjobb az új Zelda játék, a Tri Force Heroes. Ebben három játékosnak kell összedolgozva eljutnia minden egyes pálya végére, szörnyeket legyőzve és akadályokon átkelve. Ami az egyik legérdekesebb aspektusa volt a játéknak, hogy egyetlen egy életcsík van, mind a három játékos ezt használja, ha ez elfogy, mindenkinek vége, így tényleg oda kell figyelni a csapatmunkára. Már a demo verzióban is volt olyan ellenség, akit csak hárman, tökéletesen összedolgozva lehetett legyőzni. Abszolút ígéretes darab, érdemes figyelni rá, főleg a multis mókák kedvelőinek.

A rendezvény vége felé, még a sörcsapokat is megnyitották és eléggé kellemes sült húsokkal, kolbászokkal és hurkákkal láttak vendégül mindenkit, aki részt vett a Nintendo Post E3 túráján. Nyilván a szépre emlékezünk, okos húzás.

Ránk ezután még várt a több, mint 8 órás buszút, aminek a végén még hajnali fél háromkor haza kellett valahogy keverednünk a Hősök teréről. Ha lett volna nálam egy 3DS, a sztori vége is szép lehetett volna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)