Hirdetés

Dota 2 - bekerült a játék legmegosztóbb karaktere

|

Több hónapos felvezetés után végre megérkezett a Dota univerzum leggyűlöltebb hőse, aki a következő néhány hétben az összes játékos életét pokollá változtatja majd. Üdv újra, Techies!

Hirdetés

A Dota 2 immár 4 éve elérhető a játékosok számára, és bár ezen idő alatt a játék rengeteg változáson és fejlődésen ment keresztül, a Valve-nak még mindig nem sikerült az összes hős implementálni, akik elérhetőek voltak az eredeti, Warcraft 3-as modban.

Túl sok hős már nem hiányzik, hiszen mindössze 4 karakterrel bővebb az eredeti lista, a Valve fejlesztési tempója azonban sok játékos számára elfogadhatatlan. A The International 4-en közel 30 millió dollárt kerestek, ebből pedig igencsak futhatná egy kicsit többre is, mint egy új zene és néhány színes sapka.

Több hónapnyi szünet után megérkezett a legújabb hős, a közösség nagy része azonban abban reménykedett, hogy ez a karakter soha, vagy csak utolsóként kerül majd a játékba. Techies a létező legidegesítőbb karakter, akit csak imádni vagy utálni lehet, szó nélkül hagyni nem igazán. Egy Reddites statisztika szerint a tegnapi frissítés óta az All Pick meccsek több mint 96%-ában szerepelt, ami nem olyan nagy meglepetés, borítékolható volt, hogy a következő egy hónapban mindenki fel akarja majd bosszantani az ellenfelet, de remélhetőleg idővel visszaesik majd a lelkesedés.

Ti vártátok már Techiest?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)