Rangos díjat nyert a Laurel

|

A magyar vállalat kapta az NCR kasszagyártó EMEA régiós díját.

Az elismerést azok az együttműködő partnerek kapják, amelyek hatékonyan hozzájárulnak, hogy az NCR az adott régióban sikeres legyen.

A Laurel kapta az NCR idei régiós díját az EMEA (Európa, Közép-Kelet, Afrika) térségben. Az elismerést minden évben annak ítélik oda, aki a tervezett értékesítési mutatóknál lényegesen jobban teljesít. A Laurel Cégcsoport a legmagasabb partneri kategóriában kapott díjat. Az elismerést Agnieszka Swiatly regionális vezető adta át Bessenyei Istvánnak, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetőjének.

A Laurel és az NCR együttműködése 2006-ban kezdődött, mára szoros partneri viszonnyá fejlődött.

 

A két cég egymás erősségeit felhasználva szállít kasszákat és informatikai megoldásokat a magyar kereskedelem résztvevőinek – mondta a Laurel ügyvezető tulajdonosa. Bessenyei István hozzátette, bár a pénztárgépcsere folyamatában is aktívan együttműködnek, az elismerés még a 2013-as év eredményeinek szól, amikor a kasszák NAV bekötése még nem volt előrehaladott. A kiemelkedő forgalom az egyéb projekteknek volt köszönhető.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)