Lezajlott az első videótárgyalás

|

Jól vizsgázott a zárt láncú videórendszer a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Belügyminisztérium, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint az Országos Bírósági Hivatal közös erőfeszítéseinek köszönhetően került sor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a zárt láncú videórendszer segítségével megtartott első próbatárgyalásra.

A tesztelt rendszer lehetővé teszi, hogy a vádlott, aki előzetes letartóztatásban van vagy büntetését tölti, a büntetés-végrehajtási intézetben kialakított meghallgatóban ülve vegyen részt tárgyalásán. A meghallgatóban a vádlott és ügyvédje egy tévékészüléken látja a tárgyalótermet, ahol a bíró, az ügyész és a tanúk vannak jelen. A bírósági tárgyalóteremben ugyancsak képernyőn figyelhető a vádlott. A rendszer megvalósításának ötlete húsz évvel ezelőtt merült fel.

Az anyagiak hiánya mellett, a közvetlenség sérelmének vélelme akadályozta a rendszer eddigi megvalósítását. Mostanra a kételkedők belátták, hogy a közvetlenségen nem esik nagy csorba, hiszen a mindennapjaink, a személyes kapcsolattartás részévé vált a számítógépes videótelefonálás. Az anyagiak hiánya azonban továbbra is akadályát jelenti a rendszer elterjedésének, a technikai feltételek hiába adottak mindenütt a videórendszer kiépítéséhez.

 

Pedig az Európában leginkább Észak-Írországban alkalmazott rendszerrel sokat lehetne spórolni: a büntetés-végrehajtás milliókat költ a fogvatartottak börtön és tárgyalóterem közötti szállítására, az utaztatás közbeni őrzésre.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)