Érik az újabb "antenna-gate"?

|

A Consumer Reports tesztje azt mutatta, hogy az iPad 3 használat közben veszélyesen túlmelegedhet. Az Apple cáfol: szerintük az eszköz megfelelően működik.

Az Apple kedden kiadott közleményében cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint új táblagépe, a közelmúltban bemutatott iPad 3 hajlamos a túlmelegedésre. A közlemény szerint az eszköz az előre meghatározott hőmérsékleti határértéken belül működik.

Az iPad 3 múlt hét pénteken került forgalomba, és alig három nap alatt több mint hárommillió darab fogyott belőle. Az eszköz állítólagos túlmelegedéséről szóló első hírek az Apple hivatalos fórumaiban jelentek meg: egyes felhasználók arra panaszkodtak, hogy a tablet a korábbi verziókkal ellentétben érezhetően felforrósodik használat közben.

A reklamációkra reagálva a Consumer Reports is letesztelte az eszközt; a magazin szakemberei úgy találták, hogy egyes erőforrásigényes alkalmazások – például játékok – futtatása közben az iPad 3 valóban magasabb hőfokra melegszik, mint elődje, az iPad 2. A mérnökök az Infinity Blade II akciójáték futtatása közben 46 C ̊ fokos üzemi hőmérsékletet mértek az eszköz elő- és hátlapján; ráadásul azt is megfigyelték, hogy az akkumulátor nem töltődött a program használata alatt.

Az Apple nem kommentálta a Consumer Reports tesztjének eredményeit. A gyártó nem ápol jó viszont a magazin munkatársaival; 2010-ben ők robbantották ki a később „antenna-gateként” elhíresült, az iPhone 4 vételi zavaraival kapcsolatos botrányt.

Az iPad 3 hivatalos specifikációja szerint az eszköznek az iPad 2-höz hasonlóan a 0 és 35 C ̊ fok közé eső hőmérsékleti tartományban kellene működnie.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)