180 millió eladott tablet 2014-ben

|

A Corning előrejelzései szerint a tavalyi 20 milliós eladások 2014-re évi 180 millióra nőnek.

A tabletpiac rendkívül népszerű lett az utóbbi időben, és bár abban a legtöbben egyetértenek, hogy a piac szép jövő előtt áll, számszerű becslésekből eddig kevés volt. A Corning úgy döntött, ezért kiad egy előrejelzést a tábla-PC-k jövőbeli értékesítésével kapcsolatban.

 

A tabletek az elmúlt évtized legnagyobb találmányai közé sorolhatóak. Fontos megjegyezni, hogy maga a tablet nem egy új dolog, azonban az azt praktikussá és mai értelemben kedveltté tévő technológiák, mint például a meggyőzően jó multi-touch-rendszerek csak az utóbbi időkben fejlődtek ki.

 

 

 

 

2010 elején, az iPadről szóló első pletykákkor még a legtöbben szkeptikusak voltak, és az eszköz megjelenése után is biztosra vélték a gyártók, hogy a netbookjaik nincsenek veszélyben a tabletek miatt. Azonban később tudomásul kellett venniük, hogy a felhasználók nem igénylik olyan mértékben a fizikai billentyűzetet, mint azt ők gondolták.

 

A tavalyi évben 20 millió tabletet értékesítettek, a Corning előrejelzései szerint ez a szám 2014-re 180 millióra nő. A vállalat azt is kiemelte, hogy a jövőbeli tableteknek megfelelően erős és ellenálló üvegfelületre lesz szüksége, aminek emellett kiváló képminőséget és felhasználói élményt kell nyújtania (a cég egyébként elsősorban speciálisan ilyen anyagokkal foglalkozik).

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)