Hirdetés

Bruce Willis már unja az akciófilmeket

|

Bruce Willis legutóbbi nyilatkozatában sokkolta a rajongóit kijelentéseivel.

Hirdetés

Javítsatok ki, ha tévednék, de ha egyszer Bruce Willis azt nyilatkozná, hogy már unja az akciófilmeket, az úgy hatna, mintha az ég kijelentené, hogy többé nem kék, a fű nem zöld és HP nem táplál gyengéd érzelmeket a foszló, csoszogó élőhalottak iránt. Most mégis ez történt.

Miután a Red 2-t sikeresen letudta és elérte, hogy A feláldozhatók 3-ban se kelljen szerepelnie, Bruce Willis azt nyilatkozta, hogy a robbanások az egyik legunalmasabb részét teszik ki a munkájának. A kopasz ikon szerint ha már láttál párat belőlük, akkor az már nem olyan izgalmas és bár a közönség élvezi ezeket, ő bizony már unja (ha nem mondja, nem is vettük volna észre).

Saját bevallása szerint mindenféle filmet készített már, kisebb produkciókat,  nagyobb költségvetésű projekteket, közepes méretűeket, sőt még sci-fit is, de egyértelműen az akciók hozzák a legtöbb jövedelmet. Bruce még hozzátette, hogy nem az a fajta, aki táncol örömében, ha kap egy zsíros csekket és nem azzal tölti a napját, hogy a pénzét számolgatja. Szerintetek is felborult a tér-idő kontinuum?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)