Ez a sztori eleinte egy clickbait cikknek indult minden idők legdrágább játékáról, amibe jó eséllyel bele tudtam volna csempészni még a GTA VI-ot is, hogy biztosan ide kattints, de ahogy mélyebbre ástam a Monopoly GO történetében, szép lassan rájöttem, hogy ez valójában sokkal többről szól ennél. Ez a mobiljáték tökéletes lenyomata a modern játékfejlesztésnek, ahol az úgynevezett játék maga nem a termék, hanem csak az adatközpontú pszichológiai hadviselés hívogató csomagolása.
A Monopoly GO nem egy játék.
A tradicionális értelmében legalábbis biztosan nem és valószínűleg ez a cikk sem született volna meg, ha a Scopely nem a játékfejlesztés győzelmeként ünnepelné azt a játékot, aminek csak a marketingbüdzséjéből négyszer le lehetne fejleszteni a The Last of Ust. Ez a történet arról szól, hogyan alakult át ez a művészeti ág egy olyan iparrá, aminek sokkal kevésbé jövedelmező az, ha élményt, eredetiséget és gondolatokat adna az embereknek ahelyett, hogy pénzt, időt és figyelmet cserélne kis dózisú dopaminra.
A Monopoly rövid története az irónia rajongóinak
A Monopoly története valójában jóval korábban kezdődött, mint ahogy a legtöbben gondolják. A játék alapötletét Elizabeth Magie dolgozta ki még 1903-ban, akkor még a The Landlord's Game néven futott és valójában egy társadalomkritika volt. Az OG Monopoly azt akarta szemléltetni, hogy milyen negatív következményekkel jár, ha a föld és a vagyon egy szűk csoport kezében összpontosul. Ez valójában egy Henry George nevű közgazdász elméletére épült, aki azt mondta, hogy egy ország közigazgatási kiadásait egyetlen telekadó fedezné, úgyhogy az összes többi adónemet el lehet törölni.
A játék az évek során szájról szájra terjedt, és sokan saját, kézzel készített változataikat játszották, saját városuk utcaneveivel és tetszőleges házszabályokkal. Így jutott el az 1930-as évek elején Charles Darrowhoz, aki a játék egyik verzióját átdolgozta, majd Monopoly néven értékesíteni kezdte. A Parker Brothers 1935-ben megvásárolta tőle a jogokat, és Darrowt tüntette fel a játék kizárólagos megalkotójaként, amiről csak később derült ki, hogy egy nyilvánvaló hülyeség.
A Monopoly a nagy gazdasági világválság idején óriási sikert aratott, és a kapitalista siker szimbólumává vált, miközben eredeti szándéka éppen ennek a rendszernek a kritikája volt.
Bár társasjátékos körökben mindenki fikázza, a Board Game Geeken egy szomorú 4,4/10-es pontszámot tudott összehozni és mindenki furcsán néz rád, ha egy társasos estén előkapod - mármint a játékot -, viszont tagadhatatlan, hogy a sakk és a dáma után a legtöbbet eladott játék, amit a Föld teljes lakosságából minden 12. ember játszott már. Ez egy direkt borzalmasan balanszolt játék, amit az emberek utálnak imádni, miközben imádnak utálni és már a fogantatása után elveszett belőle az üzenet, ha egyáltalán akkor bárki értette.
Forrás: Journal of Media and Culture
A spanyolok már az agykérgedben vannak
Ezt a nevetségesen sikeres IP-t kapta meg egy pöttöm spanyol stúdió, a Scopely, hogy csináljon belőle valamit, ami szarja majd a pénzt a Hasbrónak. A kis csapat facebookos játék- és appfejlesztéssel élesítette a közösségi pengéit és láthatóan rájött, hogy valójában az úgynevezett játék egy harmadlagos kérdés a játékfejlesztésben.
Ez itt social engineering, ami a Monopoly GO-ban kicsúcsosodva mára 5 milliárd dollárt termelt a Scopelynak és a befektetőiknek.
A csapat egy mobilos Yatzee-val tette be a lábát a Hasbróhoz, ami szintén nevetséges mennyiségű letöltést - és pénzt - generált, a Scopely pedig ezután azonnal gyors növekedésnek indult, és bekebelezett egy csomó más stúdiót. Pár évvel ezelőtt pedig megütötte a főnyereményt is, amikor 5 milliárd dollárért felvásárolta egy szaúdi befektetőcég, amit Mohammed bin Salman elsősorban arra használ, hogy az embereknek ne csak az olaj és halott újságírók jussanak eszébe Szaúd-Arábiáról. Ők egyébként benne vannak a Nintendóban is, övék a Pokemon GO-t kiadó Niantic és ez a imidzsmosdatásra specializálódott csapat vásárolja fel éppen az Electronic Artsot is.
A kétkarú rabló
Ahogy fentebb is írtam, a Monopoly GO nem egy játék. Ez - sok más mobiljátékhoz hasonlóan - egy 9 éves kortól bárki számára elérhető félkarú rabló, ami társasjátéknak álcázva magát növesztett még egy végtagot, hogy a pénzed mellett az idődet is elvegye. Ez az app valójában nem csinál semmit máshogy, mint a piac többi szereplője, csak mindenben egy kicsit ügyesebb.
Nagyon röviden arról van szó, hogy egy mindenki (de tényleg mindenki) által jól ismert IP-re felhúztak egy olyan "játékot", ami a lehető legtöbb módon képes függőséget kialakítani az arra fogékony közönségben. Egy végtelenül egyszerű, nagy piros gombbal indítható gameplay loop, gyorsan induló, de fokozatosan lassuló fejlődés, gyűjthető izé-bizék, színes-szagos animációk, képzeletbeli időkorláthoz kötött akciók és iszonyatos mennyiségű közösségi funkció gondoskodik arról, hogy a kisgyerekektől a nagymamákig mindenki megtalálja a neki való drogot.
A Scopely "játékfejlesztése" valójában abban merült ki, hogy ezeket a mechanikákat addig csiszolják, amíg azok a lehető legtöbb mikrodopamint a lehető legrövidebb idő alatt tudják a felhasználó agyába injektálni. Hét évig hackelték a rendszert azért, hogy megfelelő ideig guruljon a kocka, semmiképp se vegye el a kedved, ha "veszítesz", jó érzést keltő színekben és hangeffektek mellett robbanjon ki a nyeremény a ládából és még a telefonod is pont úgy rezegjen, hogy vibrátor lehessen a lelkednek.
Amit a Scopely mindenkinél jobban csinál, annak semmi köze a játékfejlesztéshez. A siker titka a valójában a társalapító, Ankur Bulsara által létrehozott Playgami nevű eszköz, ami a korábbi és jelenlegi, sok száz millió játékosuknak minden mozdulatát adatokká alakítja, majd ezeket elemzi, hogy a fejlesztők még ügyesebben költözhessen be mindenki agykérgébe.
A legfontosabb valutád
Már rég nem a pénzed a legértékesebb tulajdonod, hanem a figyelmed. Olyannyira fogyóban van ez a nyersanyag, hogy a Netflixhez hasonló szórakoztatóipari óriások már direkt a másodlagos kijelződre gyártanak tartalmat, ami nem is feltételezi, hogy odafigyelsz rá, arról nem beszélve, hogy minden platform a kezedbe adja a lehetőséget, hogy felgyorsítva fogyaszd a tartalmait. Már olyan időért és figyelemért megy a harc, amink nincs is, ezért a Monopoly GO-hoz hasonló játékok egyetlen célja, hogy a letöltése után a napi szokásból minél hamarabb hobbivá váljanak, aminek bérelt helye van a felhasználóknak a vécén, a buszon vagy arra a bizonyos munkatársra való várakozással töltött idejében.
A Monopoly GO jelenleg minden idők legdrágább játéka, és egészen addig az is marad, amíg meg nem jelenik a GTA 6 vagy végleg meg nem őrül Chris Roberts az űrszimulátorával. Számomra ez a siker több szempontból is nagyon szomorú, de vegyünk a három legkellemetlenebb aspektust.
Szerencsejáték, gyerekeknek
Azt gondolom, hogy a loot boxokkal, a Valve pszeudo-értékes CSGO ládáival, a sportjátékok gyűjthető kártyáival és a végtelen más videójátékba ágyazott szerencsejáték-mechanikákkal egyszerűen függővé neveljük az összes következő generációt. Ez egy iparági trend és nem egy random spanyol stúdió hibája, viszont a Monopoly GO már egy extrém példája annak, hogy lehet a szerencsejátékot addig gamifikálni, amíg az társasjátékként kerülheti meg a kaszinókra vonatkozó jogosan szigorú szabályokat.
Elpazarolt potenciál
A zsebedben lévő telefon a hetedik - de lehet, hogy a nyolcadik - generációig bezárólag MINDEN konzolnál erősebb. Kis logikai bukfenccel mondhatjuk azt, hogy ez lehetőséget biztosít arra, hogy olyan felejthetetlen klasszikusok készülhessenek rá, amikkel felnőttünk. A nyers számítási sebesség, és a mindenkori hardver egyedisége viszont láthatóan semmit sem számít a legtöbb fejlesztőnek, hiszen mindent felülír az az előnye, hogy szinte mindig a kezed ügyében van, ezért a fókusz inkább azon van, hogy rendszeresen elővedd és nem azon, hogy több legyél, amikor visszacsúsztatod a zsebedbe.
Teljesen feleslegesnek tűnik ezen felháborodnom, de azt szeretném, hogy a GS mindenkor a fogyasztó oldalára helyezkedve hívja fel azokra a vállalhatatlan iparági trendekre a figyelmet, amik nem a közösség javát szolgálják. Nem a Monopoly GO az egyetlen ilyen, megkockáztatom, hogy a te telefonodon is van legalább egy olyan játék, ami nem tiszteli az idődet vagy egy közösségimédia-app, ami lényegesen többet vesz el tőled, mint amennyit ad, mert a fejlesztői ügyesen kitalálták, hogy mivel tudják fenntartani a figyelmed.
Ezek nem érdemelnek meg téged.
