Egészen abszurd mellékszála lett a március 15-i politikai erődemonstrációnak az, hogy egy megyei lapnál sikerült olyan képet is beemelni a Békemenetről szóló galériába, amelyen nemcsak a tömeg nőtt meg megmosolyogtatóan nagyra, hanem Budapest látképe is teljesen átalakult.
A Telex szúrta ki, hogy a Szoljon "A Jászkunság is képviseltette magát a Békemeneten" című, 16 képes összeállításába bekerült egy olyan fotó, amelyen a pesti rakpart kiszélesedik, a Lánchíd a Parlament elé kerül, ráadásul el is fordul, miközben a budai oldal és több ismerős városrészlet is furcsán eltorzul.
A kifogásolt képet azóta törölték a galériából, de archivált formában továbbra is visszanézhető, illetve az erről készült screenshotokon is jól látszik, mennyire pofátlan a manipuláció. Az archivált link itt érhető el.
A sztori önmagában is sokatmondó, mert az idei március 15-e egyik fő politikai kérdése sokaknak az volt, hogy a Fidesz Békemenetén vagy a Tisza Nemzeti Menetén voltak-e többen. Ebben a számháborús versenyben pedig különösen kínos, ha egy szerkesztőség úgy próbál ráerősíteni a tömeghatásra, hogy közben egy nyilvánvalóan mesterségesen generált vagy manipulált képet tesz be valódi fotók közé. A Telex szerint a Szoljon sehol nem jelezte, hogy nem valódi felvételről van szó, hanem egyszerűen ugyanazzal a forrásmegjelöléssel kezelte, mint a többi képet, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetirodára és jászkunsági politikusokra hivatkozott.
A gond persze nem az, hogy valaki az interneten mémként terjeszt egy ilyen képet, hanem az, hogy ez szerkesztett sajtóanyagként, kontextus és figyelmeztetés nélkül jelenik meg egy hírportálon. Márpedig ezen a bizonyos fotón tényleg első pillantásra látszik, hogy valami nagyon nem stimmel. A rakpart szélessége irreális, a Lánchíd fizikailag lehetetlen helyre csúszik, a Parlament és a budai oldal perspektívája szétesik, a tömeg pedig úgy torlódik össze, mintha az egész rakpart egy tükörsima egybefüggő, közlekedési lámpáktól, utaktól és bármiféle hasonló elemtől mentes terület lenne. Ez nem egy finoman és kellő szakértelem mellett megretusált, nehezen bizonyítható manipuláció, hanem egy olyan kép, amelyet egy minimálisan figyelmes szerkesztőnek is ki kellett volna szúrnia. Hiszen még az átlagember számára is ordít a kamu jelleg.
És pont itt jön az igazán fontos különbség. Mert egy dolog az, amikor valaki tudatosan épít egy álhírt vagy egy félrevezető politikai narratívát. Erre is volt példa ugyanazon a hétvégén. A Telex részletesen bemutatta, hogyan jelent meg a kormányközeli sajtóban a Tisza rendezvényén pár percre feltűnő, hatalmas ukrán zászlós akció úgy, mintha az a menet egészét jellemezné, majd azt is megírták, hogy a zászlós akció résztvevői összeköthetők az "ukrán háborús menetről" szóló molinós akcióval is. Ott tehát egy tudatosan felépített, politikai célú megtévesztésről beszélünk, amelynél a valóságos képek és jelenetek kapnak manipulatív keretezést, hogy egy előre gyártott üzenetet támasszanak alá. Ez önmagában is súlyos ügy. Csakhogy az mégis egy másik kategória, legyen bármennyire is kellemetlen.
Mert az, hogy egy Mediaworkshöz tartozó megyei hírportál, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Szoljon valós fotók közé becsúsztat egy ennyire egyértelműen kamu, ráadásul kifejezetten gagyi AI képet, az már nem csak politikai propaganda vagy szándékos csúsztatás. Az már a legalapvetőbb szerkesztői minimum teljes feladása.
Ott már nem arról beszélünk, hogy valaki egy valós jelenetből akar politikai üzenetet gyártani, hanem arról, hogy egy konkrétan hamis vizuális tartalom átmegy a szűrőn, és úgy jelenik meg, mintha ugyanúgy a valóság része lenne, mint a mellette lévő fotók. Ez nem egyszerűen etikátlanabb, hanem sokkal ijesztőbb is, mert azt mutatja meg, hogy a rendszer már a legegyszerűbb szinten sem működik.
És ez az a pont, ahol az ügy túlmutat a Békemeneten, a Tiszán, a Fideszen vagy éppen egy szerencsétlen megyei galérián. A mesterséges intelligenciával generált képek kapcsán a legtöbb ember félelme még mindig úgy fordítható le, hogy mi lesz, ha egyszer már nem tudjuk megkülönböztetni az igazit a hamistól. Ez jogos félelem, de közben van egy ennél sokkal hétköznapibb és sürgetőbb veszély is. Az, hogy a valóság és a hamisítás közti határ nem azért mosódik el, mert a technológia már tökéletes és a szakavatott szemeket is becsapja, hanem azért, mert a befogadó oldalon megszűnik a kontroll. Nem kell tökéletes deepfake, nem kell laboratóriumi precizitású manipuláció, nem kell olyan AI-kép, amit csak szakértő tud lebuktatni. Elég egy rossz, széteső, fizikailag is lehetetlen fotó, és ha a megfelelő helyre kerül, máris ugyanazzal a súllyal jelenik meg, mint egy valódi sajtófotó.
Ez pedig már nem technológiai, hanem médiafogyasztási és szerkesztési válság, ami sajnos nem valami félelmetes disztópia, hanem a sanyarú rögvalóságunk. A tények ma már nem csak úgy torzulnak, hogy valaki hazudik róluk.
Úgy is torzulnak, hogy a vizuális környezet, amelyen keresztül érzékeljük őket, elkezd szennyeződni, és éppen ezért érzem többszörösen aláhúzottnak azt, hogy mi itt a GS-en kiemelten foglalkozzunk a témával, vagy az AI manipuláció következményeivel, a társadalomra gyakorolt hatásaival.
Egy kamu kép, egy félrevezető vágás, egy manipulatív képaláírás vagy egy szándékosan rossz kontextusba tett fotó ugyanúgy képes átírni azt, amit a valóságról gondolunk. És mivel ösztönösen még mindig nagyobb hitelt adunk a képeknek (ez egy zsigeri reakció, egyáltalán nem kell szégyellni), mint a szövegnek, ez a torzulás sokszor gyorsabban és mélyebben épül be, mint bármilyen cikkcím vagy politikai szlogen.
Pont ezért lett ma az egyik legfontosabb túlélési készség az, hogy milyen szűrőt választunk a valóság észleléséhez. Nem elég látni valamit, meg kell tanulni kételkedni is benne. Nem elég, hogy egy kép egy híroldalon van kiragasztva, attól még nem lesz automatikusan hiteles. Nem elég, hogy van alatta forrásmegjelölés, attól még lehet hamis. Nem elég, hogy sokan megosztják, attól még lehet teljesen kitalált. A mesterséges intelligencia nem csak új eszközt adott a manipulációhoz, hanem brutálisan felértékelte a józan, lassú, figyelmes olvasást is. Azt a reflexet, hogy megnézed, mi van a képen, és nem válik automatizmussá a látottak nyugtázása, felmerülnek benned további kérdések. Hogy stimmel-e a perspektíva. Hogy van-e magyarázat a fotó mögött. Hogy ki közli. Hogy más, hiteles források mit írnak róla. Ha egyetlen tanácsot elfogadsz tőlem, akkor legyen ez.
Az alternatív valóságok jelenében mindig merj és akarj kérdezni, és nem fogadd el azt, amit még nagymamáink gondoltak, vagyis, hogy ha "bemondta a tévé, akkor ez az igazság". Egyrészt ez természetesen a tévére sem áll már, de az internetre vetítve hatványozottan nem igaz.
A Szoljon esete nem csak egy kínos baki, hanem egy nagyon pontos látlelet arról, mennyire törékeny lett a vizuális valóságérzékelésünk. Egy dolog, amikor valaki megpróbál átverni. Az is súlyos dolog, persze. De amikor már a kamu is ennyire lusta, ennyire feltűnő, ennyire silány, és még így is átmegy egy szerkesztőségi rendszeren, az már nem csak propaganda, hanem intézményes figyelmetlenség. És talán ez az egész történet legijesztőbb része. Nem az, hogy az AI egyszer majd tökéletesen fog hazudni. Hanem az, hogy most még bénán hazudik, és ez is elég.
