Kathleen Kennedy azonnali távozásának híre pillanatok alatt diadalittas kommentcunamit indított el (nem csak nálunk, gyakorlatilag a világ minden pontján, minden médium esetében), mintha a Star Wars körüli összes csalódás egyetlen személyhez lett volna köthető, és most végre lehullott volna a sötét lepel, egyetlen csapással minden gondra gyógyírt kaptunk volna. A probléma csak az, hogy ez az öröm nagyrészt félreértéseken, leegyszerűsítéseken és tudatos torzításokon alapul, miközben azok, akik a leghangosabban ünnepelnek, sokszor nincsenek tisztában azzal, mit is csinál ténylegesen egy stúdióelnök, és mi tartozik egyáltalán a hatáskörébe.
A Lucasfilm elnöke ugyanis nem forgatókönyvet ír, nem rendez epizódokat, és nem ő dönti el jelenetről jelenetre, hogy egy karakter hogyan viselkedik. A feladata sokkal inkább stratégiai, produceri és üzleti jellegű, projektek elindítása, alkotók kiválasztása, irányok jóváhagyása, majd ezeknek a folyamatoknak a felügyelete. Ez óriási felelősség, és nem vitatható el, hogy a Star Wars átfogó, nagy történetmesélésére hatalmas hatással van, de nem azonos azzal a kreatív mikromenedzsmenttel, amit sokan automatikusan mögé képzelnek, amikor egy általuk nem kedvelt film vagy sorozat megjelenik. Ennek ellenére Kennedy neve az évek során afféle gyűjtőfogalommá vált minden olyan Star Wars-tartalom esetében, ami ilyen vagy olyan okból nem felelt meg bizonyos rajongói elvárásoknak.
Különösen beszédes, hogy ugyanezek az emberek hajlamosak teljesen megfeledkezni arról, mi minden született meg az ő elnöksége alatt. A Lázadók animációs sorozat nemcsak új közönséget hozott be a franchise-ba, hanem a kánon egyik legfontosabb építőkövévé vált. A Zsivány Egyes sokak szerint a Disney-korszak legerősebb mozifilmje, amely merész hangvételével és tragikus végkicsengésével friss hangvételt hozott a szériába. Az Andor ma már szinte etalonként szolgál arra, hogyan lehet egy Star Wars-történetet felnőtt politikai drámaként, kompromisszumok nélkül elmesélni. És ott van az egész Mandóverzum, amely A Mandalórival indult, majd sorozatok egész láncolatát indította el, újra divatba hozva a klasszikus westernes, szamurájos Star Wars-hangulatot. Ezeket valahogy ritkán emlegetik fel akkor, amikor Kennedy munkásságáról esik szó.
A teljes képhez végezetül az is hozzátartozik, hogy a Kennedyhez kötött számos úgynevezett "botrány" valójában félreértéseken vagy tudatos félremagyarázásokon alapult. A "Force is female" szlogen az egyik legismertebb példa erre, amelyet évekig Kennedy arcába toltak, mintha valamiféle Lucasfilm-mottó lett volna, holott egy Nike-kampányról beszélünk, amelyhez neki legfeljebb annyi köze volt, hogy egy fiatal lányok filmgyártásban való szerepvállalását támogató eseményen viselt egy ilyen feliratú pólót. A kontextus nélküli kiragadás azonban tökéletesen megfelelt azoknak, akik ideológiai narratívát akartak ráépíteni a személyére, és negatív szimbólummá tenni őt egy sokkal összetettebb iparági és kreatív folyamatban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Kennedy-éra hibátlan lett volna, vagy hogy ne születtek volna vitatható döntések, sőt! Voltak félresiklott projektek, kreatív irányváltások, elkaszált filmek és kapkodásra utaló jelek is szép számmal. Én például a mai napig nem értem, mi a jó ég volt a Solo: Egy Star Wars-történet, és hogyan engedhette bárki is, hogy ez ne egy szemeteskuka mélyén, hanem a mozik vetítőtermében landoljon. De mindezt egyetlen ember nyakába varrni pofátlanul kényelmes leegyszerűsítés, ami tudom, jól illeszkedik az internetes felháborodáskultúrába, viszont nem visz közelebb a valósághoz. A Lucasfilm működése (különösen a Disney-felvásárlás után) sokkal inkább kollektív döntések, piaci nyomás és változó nézői elvárások eredménye, mintsem egyetlen elnök személyes ízlésének lenyomata.
Kathleen Kennedy távozása kétségtelenül egy masszív korszakváltás, és érthető, ha sokan új irányt, új lendületet remélnek tőle. De mielőtt pezsgőt bontanánk, érdemes lenne egy pillanatra megállni, és végiggondolni, mennyire torz képet építettünk fel róla az évek során. Lehet, sőt kell is kritizálni, lehet vitatkozni a döntéseivel, de egy teljes életművet egyoldalúan elutasítani, miközben a sikereket egyszerűen kivonjuk az egyenletből, nem véleményalkotás, hanem valamiféle elbaltázott emlékezetkiesés.
Ezen túl Kennedy egy rendkívül nagy múlttal rendelkező, Hollywoodban ismert, megbecsült és otthonosan mozgó figura, aki adott esetben az anyacég nyomásának is hatékonyan tudott ellenállni, és rizikósabb projekteket elkészültét is képes volt lenyomni az egér torkán, mint például az Andor. Kennedy a Deadline-nak adott friss interjújából is kiviláglik, hogy a Disney jelenleg maximálisan a biztos megtérülésre játszik, és olyan, adott esetben formabontóbb koncepciókat egyelőre visszatartanak, mint a The Hunt for Ben Solo, vagy a Dawn of the Jedi. Ez egyébként szembe is megy azzal a direktívával, amit Bob Iger akkor képviselt, mikor Kennedy átvette a Lucasfilm vezetését, miszerint legyetek bátorak.
Kérdéses, hogy a stúdiók világában jóval kevésbé magabiztosan mozgó Filoni és Brennan képes lesz-e hatékonyan érvényesíteni a Lucasfilm érdekeit akár az anyacéggel, és a pletykák szerint Iger helyébe lépő, jóval vaskalaposabb Alan Bergmannel szemben is, vagy pedig rövidebb pórázon tartják majd őket. Bízzunk benne, hogy a soron következő filmes produkciók sikeresek lesznek, és akkor lazulhat majd az a szigor, ami most kirajzolódni látszik.
