Herbert Simon és William Chase pszichológusok szerint nagyjából 10 000 órányi tanulásra, gyakorlásra van szükség, hogy valaminek a mesterévé váljunk. A hatékony, elszánt gyakorlás messze lehagyja a tehetség mítoszát, ennek pedig a Baldur's Gate dizájnere és írója, James Ohlen az egyik legjobb élő példája.
A Rock, Paper, Shotgun elkapta az ipar egyik legfontosabb alkotóját pár szó erejéig, és kifaggatták őt múltjáról, arról, mi vezette oda Ohlent, hogy az első Baldur's Gate-től az Anthemig minden BioWare produkcióba belenyúlhasson.
Az interjú során elmesélte, hogy sokat köszönhet a Dungeons & Dragonsnek. A '90-es években egy képregényboltot menedzselt, ahol bőven volt ideje D&D kampányokkal foglalkozni.
"Azt hiszem, hogy mire a BioWare-hez kerültem, vagy 20 000 órányi mesélésen voltam túl. Nevetséges volt az egész. A barátságaimat, a karrieremet, a mentális egészségemet, mindent a D&D-nek köszönhetek."
Azután, hogy Ohlent felvették a stúdióhoz, annak társalapítója biztatta őt a dungeon master jegyzeteinek felhasználására. Ohlen először ellenezte az ötletet (egy kicsit nárcisztikusnak érezte), de aztán előhúzta a mappáját, tele helyszínekkel, sztorival, karakterekkel, történetekkel. Ebből a mappából érkezett Minsc és Boo is, akik a sorozat két ikonikus szereplőjévé váltak.
Az elmúlt 4 évet én is a DM screen mögött töltöttem, és pontosan tudom, hogy mi rejlik egy ilyen mappában. Jó tudni, hogy Ohlen arra használhatta a jegyzeteit, hogy játékipari klasszikusokat építhessen belőle.