Hirdetés

Zuhanórepülésben a Ubisoft: egyetlen nap alatt elfüstölt a vállalat értékének a harmada

|

Az új működési modell és a törölt projektek megingatták a befektetők bizalmát.

Hirdetés

Nem fogadták jól a piacok a Ubisoft nagyszabású átalakítási terveit: a francia kiadó részvényei egyetlen nap alatt több mint harminc százalékot veszítettek értékükből, miután nyilvánosságra került a vállalat szervezeti, működési és portfóliószintű újrarendezése. A Google Finance adatai szerint az árfolyam a nap elején még 5,26 eurón állt, majd 4,44 euróig zuhant, ami 33,78 százalékos esést jelent, miközben az ezt megelőző hat hónapban összességében már a korábbinak a felére olvadt a részvények értéke.

A drasztikus reakció nem meglepő, hiszen az átszervezés komoly következményekkel jár: több stúdió bezárása, elbocsátások, valamint számos projekt törlése is része a csomagnak, köztük olyan régóta várt címekkel, mint a Prince of Persia: The Sands of Time Remake. A Ubisoft új működési modellje decentralizált felépítésre vált, öt úgynevezett Creative House köré szervezve a fejlesztést, amelyek jól körülhatárolt műfajokra és vásárlói célcsoportokra fókuszálnak. A cél a vezetőség szerint az, hogy a cég "játékosközpontúbbá" váljon, és a kreatív irányokat világosabban elválasszák egymástól.

Hirdetés

A stratégia súlypontjai az open world játékok és a szolgáltatásalapú modell köré épülnek, amit célzott befektetésekkel, mélyebb szakosodással és korszerű technológiákkal támogatnának meg. Ide tartozik a játékosok felé irányuló generatív mesterséges intelligenciába történő gyorsított beruházás is, amely szintén része az új iránynak.

A háttérben zajló változások közepette akadnak meglepő túlélők is: iparági értesülések szerint a Beyond Good & Evil 2 megmenekült a legutóbbi törlési hullámtól, a Black Flag remake esetében pedig akár egyéves csúszás is elképzelhető.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)