Fontos mérföldkőhöz érkezett a streamingpiac: a Netflix és a Sony Pictures Entertainment bejelentette, hogy globális, több évre szóló Pay-1 megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a Sony mozifilmjei világszerte kizárólag a Netflixen lesznek elérhetők, miután lefutottak a teljes mozis és otthoni forgalmazási körök. Ilyen volumenű, világszintű Pay-1 együttműködésre eddig még nem volt példa az iparágban. A megállapodás bevezetése fokozatos lesz, az egyes régiók jogi helyzetétől függően már az idei év második felétől elindul, a teljes globális lefedettség pedig 2029 elejére válik teljessé. A szerződés nemcsak az új mozifilmekre terjed ki, hanem válogatott Sony filmes és televíziós katalóguscímek jogait is magában foglalja.
Lauren Smith, a Netflix licencelési és programstratégiai alelnöke szerint a partnerség óriási hozzáadott értéket jelent az előfizetők számára. Úgy fogalmazott, hogy a Netflix közönsége világszerte rajong a filmekért, és a Sony ikonikus franchise-ai, illetve népszerű eredeti alkotásai eddig is remekül teljesítettek az amerikai piacon. Most ezt a kínálatot szeretnék globálisan is elérhetővé tenni.
A Sony oldaláról Paul Littmann, a Sony Pictures Television globális terjesztésért felelős vezető alelnöke hangsúlyozta, hogy az együttműködés Netflixszel eddig is kulcsfontosságú volt számukra, az új Pay-1 megállapodás pedig még magasabb szintre emeli ezt a kapcsolatot. Szerinte a lépés egyértelműen bizonyítja a Sony mozis tartalmainak tartós vonzerejét, miközben megerősíti a stúdió független működéséből fakadó rugalmasságát és piaci erejét is.
Az első hullámban érkező címek listája kifejezetten erősnek ígérkezik. A Netflixen debütál majd többek között a Kristin Hannah regényéből készült, régóta várt The Nightingale, amelyben Dakota és Elle Fanning először szerepelnek együtt, a Sony Pictures Animation új animációs filmje, a Buds, valamint a Nintendo élőszereplős The Legend of Zelda-adaptációja. Szintén ide tartozik a Spider-Man: Beyond the Spider-Verse, amely lezárja az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású animációs trilógiáját, illetve Sam Mendes ambiciózus Beatles-filmsorozata, amely négy különálló mozifilmben dolgozza fel a zenekar történetét.
Bár ezt az érintettek nem erősítették meg, a Deadline úgy tudja, hogy a Sony az Amazonnal is leült volna tárgyalni az Egyesült Államokon kívül streamingjogokról, ám a Netflix határozottan közbelépett, és 7 milliárd okot nevezett meg (dollárban), hogy miért éri meg jobban az exkluzivitás. Az előző, ötéves megállapodásuk 2,5 milliárd dollárt hozott a Sony konyhájára.