Hirdetés

Most már kimondható: a széria leggyengébben teljesítő része lett az új Transformers mozi

|

A fenevadak kora a legkevesebb bevételt hozó tagja lett a franchise-nak.

Hirdetés

A Transformers sorozat minden eddigi részéről ugyanaz mondható el: a kritikák lehúzták, de a közönség imádta. Van, aki szerint ez az ítészek sznobizmusára vezethető vissza, és persze van, aki az átlag popcornhabzsoló mozinézőt tartja ízlésficamosnak. Örök ellentétek ezek, a végső szót azonban mégis a pénzügyi elemzők mondják ki, akik kizárólag a kasszát nézik, és úgy ítélik meg egy film sikerességét.

Az új részben a Michael Baytől a stafétát átvevő új rendező, Steven Caple Jr. hozta a szokásos elvárásokat, és leforgatott egy robbanásokban és látványos megoldásokban gazdag filmet. Az már egyéni preferencia kérdése, hogy kinél süti ez már ki a hét rész óta folyamatosan hasonló igénybevételnek kitett receptorokat.

Hirdetés

A franchise utolsó három részének bevételein már megfigyelhető a hanyatlás íve, és a helyzet az, hogy most értük el a mélypontot. A kihalás kora még 1,1 milliárd dollárt hozott a konyhára, aztán jött a lejtmenet: Az utolsó lovag már csak 605 milliót, az ŰrDongó 465 milliót, míg a legújabb felvonás, A fenevadak kora pedig még csak 436,6 milliót. A matek végére értünk, mivel a héten befejezték az új rész vetítését az Egyesült Államokban.

Nyilván mondanunk sem kell, a készítők nagyobb sikerre számítottak, épp ennek reményében terelték vissza a szériát az ŰrDongó-féle új iránytól az eredeti koncepcióhoz. A Transformers: A fenevadak kora 195 millió dollárból forgott, ehhez jön még a marketinges költség, azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a 436,6 milliós bevétel nem egyenlő a profittal, ebből még lejön a mozik és a helyi forgalmazók része is. 

Az amerikai mozibevételek azért különösen fontosak egy stúdiónak, mert innen jön vissza az mozijegy árából a legtöbb pénz, nagyjából a bevétel fele. Európában ez már kevesebb, Ázsiában pedig 30% környékére lőhető be, így arra sem érdemes számítani, hogy mondjuk a kínai mozinézők fogják megmenteni a Transformers franchise legújabb fejezetét. Persze a streaming még javíthat a dolgokon, anno a Black Adam mozit is az mentette meg. Ezután a kérdés adott: mi lesz a betervezett folytatásokkal?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)