Hirdetés

Máris új játékon dolgoznak a The Day Before fejlesztői?

|

Több forrás is úgy tudja, a Gotovtsev testvérek új céget alapítottak, és új játék fejlesztésébe fogtak.

Hirdetés

A héten teljesen vége a The Day Before történetének: a még üzemelő, csúcsidőben egy ember által terhelt szerverek leállnak, mindenki, aki megvásárolta a tavalyi év legnagyobb átverésének tartott játékot (játékkezdeményt), visszakapja a pénzét. A Fntastic már a megjelenés utáni napokban bejelentette, hogy végzett, feloszlatja magát, mert elfogyott a pénz.

A céget egy testvérpár, Eduard és Aisan Gotovtsev vezették, akik a CD-Action beszámolója szerint nem hagyták el a játékipart. A stúdió egyik volt alkalmazottja elmondta, egykori főnökei veterán fejlesztőket keresnek egy új mobiljátékhoz, a Fntastic egykori alkalmazottainak küldtek erről körlevelet. Ennek kapcsán részletek nem ismertek, de Gotovtsevék láthatóan nagyon remélik, hogy botrányuk után lesznek még olyan tapasztalt kollégák, akik látatlanban is szívesen dolgoznának velük.

Hirdetés

Hasonlóról számolt be az iXBT Games YouTube-csatorna is, amely ugyancsak egykori Fntastic alkalmazottakkal beszélt, sőt, állítólag voltak, akik elfogadták a felkérést. 

Tény, hogy egy mobiljáték kisebb falat, mint egy túlélős, zombis MMORPG, és elképzelhető, hogy ebbe nem buknak bele, de azért talán megbocsátható, ha nem ujjongunk a hír hallatán.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)