Hirdetés

A Logitech-hez került a szimulátor perifériák gyártója

|

A szimulátor kiegészítőkkel foglalkozó Saitek gazdát cserélt, nem kevés pénzért. A Mad Catz örül, a Saitek pedig úgy néz ki, hogy jó kezekben lesz.

Hirdetés

A kontrollerek gyártásával foglalkozó Saitek már 2007 óta a Mad Catz tulajdona volt, akik egyébként pár hónapja veszítettek el milliókat a Rock Band 4 miatt. Nem csoda, hogy sokan örülnek a felvásárlás hírének. Az internet szerint jobb helyen van a Saitek a Logitechnél.

A cég és annak minden tulajdona 13 millió dollárért került a Logitechhez. Ez azt jelenti, hogy mostantól a márkanév, a felszerelések, technikai adatok, dizájn dokumentumok, a gyártáshoz, marketinghez és terjesztéshez szükséges információk és minden ezekkel kapcsolatos papír a Logitechnél van.

"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy így komolyabb részesei lehetünk a szimulátoros közösségnek"

- írta a Logitech, akik persze még igyekezték - a szokásos sablonszöveget használva - kihangsúlyozni, hogy mennyire is jó lesz nekünk ez a váltás.

"Eddig is gyártottunk kormányokat versenyjátékokhoz de az új termékeink még teljesebb élményeket nyújtanak majd. Minket érdekel ez a piac, és úgy akarjuk kezelni, ahogy a rajongói azt megérdemlik."

Reméljük, hogy ezzel sikerül kiemelni a Saiteket a mocsárból és jobb minőségű kiegészítőkkel lepnek majd meg mindnyájunkat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)