Hirdetés

Jelentősen csökkentek az Xbox bevételei

|

Erősen mínuszos számokkal jelentkezett a Microsoft, a Game Pass viszont köszöni szépen, jól van.

Hirdetés

Eddig is sejteni lehetett, hogy az Xbox platform számára nem alakult valami fényesen a 2022-es év, hiszen a Microsoft gaming divíziója finoman szólva sem halmozta el a közönségét az exkluzív címekkel, miközben a vásárlásokat felpörgető pandémia utáni visszaesés a teljes tech szektort is megviselte.

A redmondiak nemrég közzétették a 2023-as pénzügyi év második negyedévéről (Q2) szóló jelentésüket (ez valójában a 2022. október-decemberi időszak eredményeit összegzi), alátámasztva a forgalom csökkenését.

A Microsoft gaming bevételei ugyanis 13%-kal múlták alul 2021 azonos időszakét, míg az Xbox tartalmait és szolgáltatásait érintő bevételek esetében 12%-os visszaesésről ad hírt a beszámoló. A vállalat lényegében a bevezetőben is említett okokkal magyarázza a gyengélkedést: a visszafogottabb felhasználói költekezéssel a házon belüli és külsős fejlesztésű címekre, valamint a kiugróan erős 2021-es számokra, amelyekhez képest látványosabbnak tűnik a zuhanás.

Hirdetés

Magyarán a Microsoft is elismeri, hogy 2022-ben nem szállított elég exkluzívot, míg a 2021-es év végi szezonban még olyan produkciók pörgették a bizniszt, mint a Forza Horizon 5 és a Halo Infinite. A redmondiak számára mégis biztató lehet, hogy az Xbox platform legfontosabb szolgáltatása, a Game Pass továbbra is egyre több előfizetőt vonz, konkrét számot viszont ezúttal sem árult el a cég. A befektetőkkel tartott konferenciahívás során ugyanakkor Satya Nadella, a vállalat vezérigazgatója feltárta, hogy az Xbox a Q2-ben átlépte a 120 millió havi aktív felhasználót.

A Microsoft gaming divíziója egy nagyobb részleg, a More Personal Computing része, amely a tárgyalt három hónapban 14,2 milliárd dolláros bevételt szerzett, 19%-os csökkenéssel a megelőző év azonos időszakához képest. Ami pedig magát az anyacéget illeti, a redmondi óriás 52,7 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el, 2%-os növekedéssel 2021 utolsó negyedévéhez képest.

A nemrég 10 ezer embert, köztük játékfejlesztőket is leépítő Microsoft szerint a jelenlegi negyedévben is kitart majd a gaming bevételek csökkenése, ám ezúttal 10% alatt marad a visszaesés. Mindent összegezve annyi bizonyos, hogy az Xboxnak most nagy szüksége lenne néhány ütős megjelenésre, amelyekről a ma esti Developer Directen tudhatunk meg többet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)