Hirdetés

Három stúdiót felvásárolt a Devolver Digital, belőle meg a Sony harapott ki egy darabot

|

A zsákmány részét képezi a Stronghold széria fejlesztője is.

Hirdetés

Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy ha stúdióvásárlásról van szó, akkor szinte mindig az Embracer Group, a Tencent, a Microsoft vagy a Sony áll a háttérben, hogy rendesen meglepődünk, amikor egy kisebb fajsúlyú kiadó nyitja szélesre a bugyellárist, és számolja le az aranytallérokat az általa kiszemelt fejlesztőstúdióért.

Ezúttal a különleges indie játékairól és a mókás/agyzsibbasztó (nézőpont és vérmérséklet kérdése) E3-as műsorairól ismert Devolver Digital játszotta el a nagyobb hal szerepét.

Hirdetés

A kiadó már tavaly lecsapott a Serious Sam szériát gondozó Croteamre, most az Dodge Roll (Enter the Gungeon), a Nerial (Reigns and Card), valamint a Firefly Studios került terítékre. Talán az utóbbi számít a legnagyobb fogásnak, hiszen a Stronghold szériának máig megvan a maga lelkes rajongótábora, és a stabilabb anyagi háttér remélhetőleg azt jelenti majd, hogy a következő rész az eddigieknél jelentősen magasabb produkciós minőséget fog képviselni.

De ezzel nem ért még véget a történet, mert egy váratlan fordulatként a 2009-ben alapított, a november 4-ei tőzsdére lépése óta 950 millió dollárra taksált kiadó papírjainak 5 százalékáért bejelentkezett a Sony Interactive Entertainment.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)