Hirdetés

Fordulat a konzolháborúban: hónapok óta előzi a konkurenciát az Xbox Series X|S

|

A Microsoft negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy még sosem volt ennyire erős az Xbox.

Hirdetés

Április 26-án közzétette a Microsoft a 2022-es pénzügyi év harmadik negyedévére, tehát 2022. január 1. és 2022. március 31. közötti időszakra vonatkozó beszámolóját, mely alapján van okuk örülni befektetőknek, ugyanis a cég eredménye túlszárnyalta a várakozásokat. Az előző évhez viszonyítva 19 százalékkal, 49,4 milliárd dollárra emelkedett a forgalom, tulajdonképpen nincs olyan terület, ahol ne lehetett volna számottevő előrelépést regisztrálni.

Elmondhatjuk ezt a videojátékos részlegről is: a hardvereladásokból származó bevétel 14 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, míg a játékszoftverek és az előfizetéses szolgáltatások (Game Pass, Xbox Live Gold) 4 százalékkal hoztak többet a Microsoft konyhájára. A first party címek jó szereplése, valamint a Game Pass-előfizetők egyre nagyobb száma ellensúlyozni tudta, hogy a külsős fejlesztésű játékok alulteljesítettek a Microsoft platformjain. Összességében az elmúlt 12 hónapban minden korábbi rekordját megdöntve 16,5 milliárd dolláros bevételt ért el az Xbox.

Hirdetés

Amy Hood CFO elmondta, hogy az Xbox Series X|S gyors ütemben javuló számai mögött az áll, hogy több konzolt tudnak leszállítani, mint amennyivel eredetileg kalkuláltak. A VGChartz becslései alapján április 16-ig körülbelül 14,16 millió új generációs Xbox talált gazdára, amivel továbbra is a brand történetének leggyorsabban fogyó konzoljának számít, hiszen időarányosan mind az Xbox One-t, mind pedig az annál sokkal jobban szereplő Xbox 360-at veri.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Sőt, már hónapok óta folyamatosan szűkül az olló a PlayStation 5 és az Xbox Series X|S eladásai között. Ezt erősítette meg Satya Nadella, a Microsoft ügyvezetője is, miközben a befektetőket tájékoztatta a vállalat helyzetéről. Elmondása szerint az Series X és a Series S növelni tudta részesedését.

"Az Xbox Series S és X konzoljainkkal két egymást követő negyedévben növeltük részesedésünket globálisan, és ebben a negyedévben piacvezetők voltunk az új generációs konzolok körében az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Nyugat-Európában."

Nadella azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy az elmúlt 12 hónapban 45 százalékkal többen szavaztak bizalmat a Game Passnek, és most már milliárdokban mérhető az előfizetők játékkal töltött óráinak száma. Továbbá eddig több mint 10 millióan használták az Xbox Cloud Gaming felhőszolgáltatást, amelyet négy újabb országra terjesztettek ki a közelmúltban.

Érdemes megjegyezni, hogy az Xbox egy olyan időszakban érte el története legnagyobb sikerét, amely során egyetlen új belsős cím sem jelent meg, az Xbox Games Studios és a Bethesda eddig bejelentett játékai, az Activision Blizzard tervezett felvásárlása, és végül, de nem utolsósorban a Game Pass vonzereje miatt töretlen az érdeklődés az Xbox Series X és Series S konzolok iránt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)