Hirdetés

Egy fillér profitot sem termelt az Outriders, és valószínűleg már nem is fog

|

A fejlesztők még leszállítanak egy nagy DLC-t, de nem igazán számítanak rá, hogy pénzt is keresnek vele.

Hirdetés

A lengyel People Can Fly (Painkiller, Bulletstorm) kezei alól kikerült Outriders ugyan nem forradalmasította a looter shooterek műfaját, de összességében egy kifejezetten élvezetes játéknak bizonyult, amire rengetegen repültek rá az első napos Game Pass-megjelenésnek hála.

A  kiadó Square Enix legalábbis nem győzött dicsekedni az induló játékosszámokkal, néhány héttel az áprilisi rajt után már a következő nagy franchise-aként emlegetve az IP-t. Augusztusban viszont már arról szóltak a hírek, hogy a fejlesztők egy fillért sem láttak az Outriders bevételeiből. A csapat legfrissebb pénzügyi jelentése alapján pedig azóta sem érkezett meg az utalás, és valószínűleg már nem is fog.

Hirdetés

A dokumentum szerint a People Can Fly-t jogdíj illette volna meg, ha a játék elég jól fogy, ám végül nem került sor ilyen kifizetésre.

"…a Csoport nem kapott jogdíjat a kiadótól a 2021. december 31-ig tartó időszakra, ami azt jelenti, hogy a beszámolási időpontban az Outriders eladásából származó nettó bevétel nem volt elegendő ahhoz, hogy megtérítse a kiadónál a cím fejlesztésével, terjesztésével és népszerűsítésével kapcsolatban felmerült költségeket és kiadásokat. Ezt megerősítette a 2021 negyedik negyedévére vonatkozó jogdíjkimutatás, amelyet a Csoport a kiadótól kapott."

Magyarán az elsöprő kezdeti lelkesedés nem volt elég ahhoz, hogy a pénztáraknál is diadalt arasson az Outriders, ami a Game Pass korlátaira nézve is beszédes lehet. Pedig a Square Enix tavaly májusi beszámolója még arról adott hírt, hogy a Game Pass-rajt jó ötletnek bizonyult a stabil játékosbázis kialakítása szempontjából, s hogy az első hetek digitális eladásai is túlteljesítették a kiadó elvárásait.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ami az Outriders jövőjét illeti, a People Can Fly június 30-án hozza el a Worldslayer DLC-t, amely a játék kampányát toldja meg néhány új küldetéssel, sok-sok aprítani valót szállítva a játékosoknak. A csapat azonban ettől sem vár csodákat, a pénzügyi jelentés ugyanis azt írja, hogy az elkövetkező időszakban sincs biztosíték a kiadói költségek megtérülésére, s vele az esetleges jogdíjfizetésre. A folytatást különösen érdekessé teszi, hogy a Square Enix épp most adja el a nyugati stúdióit, a külsős fejlesztésű IP-ket viszont megtartja, köztük az Outriderssszel.

Annyi bizonyos, hogy a kiadó és a stúdió együttműködése töretlen marad, mivel a People Can Fly következő dobása, a Project Gemini kódnéven futó projekt is a Square Enix támogatásával készül. A pénzügyi beszámoló ezt is megemlíti, de csak annyi derül ki a leírtakból, hogy egy "Outridershez hasonló mértékű" AAA kategóriás címre számíthatunk, ami a tervek szerint 2024 végére készülhet el.

Egyrészt nagyon sajnáljuk az Outriderst, mert alapjaiban véve tényleg szórakoztató játék, a lengyel srácok pedig lelkiismeretesen szállították hozzá a frissítéseket, rengeteg új tartalmat hozva a megjelenés óta. Másrészt viszont komoly tanulsága a történetnek, hogy nem érdemes hasra esni az induló játékosszámokkal kapcsolatos győzelmi jelentésektől, pláne, ha a Game Pass (vagy akár a hamarosan induló, megújult PlayStation Plus) is benne van az egyenletben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)