Komoly felháborodást váltott ki a United Videogame Workers-CWA, vagyis az észak-amerikai játékipari dolgozók szakszervezetének soraiban az EA 55 milliárd dolláros felvásárlása, amelyet a szaúdi állami befektetési alap és Jared Kushnerhez köthető magántőke-cégek hajtanának végre. A szervezet közleményében azt írja, hogy a döntés "még jobban a néhány kapuőr kezébe összpontosítja a hatalmat és a vagyont", miközben a dolgozók és a játékosok érdekeit figyelmen kívül hagyja.
A szakszervezet szerint az EA nem szorul ilyen üzletre. A vállalat éves bevétele 7,5 milliárd, nyeresége 1 milliárd dollár körül mozog, és mindezt a fejlesztők munkája tette lehetővé.
"Mi, akiknek a megélhetése veszélybe kerülhet ezzel az üzlettel, egyáltalán nem voltunk képviselve a tárgyalások során"
- fogalmaz a közlemény. A dolgozók attól tartanak, hogy a felvásárlás után a kevésbé nyereségesnek tartott stúdiókat egyszerűen bezárják, ahogy az már több nagy kiadónál is megtörtént.
A szakszervezet arra is figyelmeztet, hogy az EA-nek az üzlet nyomán közel 20 milliárd dolláros adósságot kellene finanszíroznia.
"Kik maradnak talpon, milyen sarkokat vágnak le, és mely stúdiókat áldozzák fel azért, hogy a befektetők pénztárcája vastagodjon?"
- teszik fel a kérdést. A szervezet hangsúlyozza, hogy ha munkahelyek szűnnek meg, az nem gazdasági kényszer, hanem tudatos döntés lesz.
A szakszervezet közvetlenül a hatóságokhoz fordul, arra kérve az amerikai kormányt, hogy vizsgálja felül az üzletet, és biztosítsa, hogy a dolgozók érdekei, a kreatív szabadság és az elszámoltathatóság ne vesszenek el. A közlemény szerint a valódi garanciát csak az iparági összefogás és a szerveződés adhatja meg:
"A videójátékok értékét a dolgozóik adják. Mi, az iparági szakszervezet tagjai, együtt mondunk nemet a vállalati kapzsiságra, amely a jövőnket veszélyezteti."