A Nintendo Switch 2 már most történelmet ír, pedig alig múlt egy hónapos. A jelek szerint nemcsak a rajongók várták tűkön ülve a konzolt, de a piac is azonnal reagált: a gép kevesebb mint négy hét alatt több mint 5 millió példányban kelt el világszerte, ezzel messze túlszárnyalva elődje, sőt, a PS5 első hónapjait is.
A Nintendo még június végén szivárogtatott ki - vagy inkább véletlenül idő előtt publikált - egy befektetői jelentést, amely szerint a Switch 2 június 5. és 30. között 5 millió darabot adott el. Ez az adat már önmagában brutális, de különösen annak fényében döbbenetes, hogy az eredeti Switch 2,74 milliót ért el az első hónapban, a PS5 pedig 3,4 millió körül zárt. A Switch 2 viszont mindezt 26 nap alatt húzta be.
A régiós bontás is figyelemre méltó. Az amerikai piac hozta a legtöbbet 1,8 millió darabbal, Japán pedig 1,47 millióval második, ami nem meglepő, tekintve a Nintendo hazai népszerűségét. Európa 1,18 millióval járult hozzá az összképhez, míg a többi régióban összesen 550 ezer gépet adtak el.
Érdekesség, hogy miközben a hardver őrületes tempóban fogy, a third-party szoftverek nem teljesítenek ilyen fényesen. Ennek oka lehet, hogy a játékosok egyelőre főként a Nintendo saját címei miatt vásárolják meg a konzolt, vagy a fejlesztők még nem optimalizálták teljes mértékben játékaikat az új rendszerre.
A Nintendo hivatalosan nem kommentálta az adatokat, a szóban forgó jelentést pedig gyorsan eltávolították, de az üzenet világos: a Switch 2 megérkezett, és nem is kérdezett, csak letarolt mindent. Ha a lendület megmarad, a gép akár minden idők leggyorsabban fogyó konzoljává válhat, és ezzel új korszakot nyithat a Nintendo számára is.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!