Hirdetés

Az EA szerint a Star Wars-játékok sikere miatt szerződött le most velük a Marvel Games

|

Igen, azokra a Star Wars-játékokra gondolnak, melyeknek elveszítették az exkluzív jogait.

Hirdetés

Még 2013 májusában derült ki, hogy az EA-hez kerülnek a Star Wars játékadaptációs jogok, ugyanezen év novemberében pedig már azt is megtudtuk, hogy 10 éves szerződést kötött a stúdió és a Disney, vagyis kereken egy évtizeden keresztül csak mobiljátékokat fejleszthet a Star Wars franchise kapcsán más csapat.

2015-ben aztán megkaptuk a Star Wars Battlefrontot, majd 2017-ben a folytatást, más azonban csak nem akart elkészülni. 2019-ben aztán végül csak sikerült összehozni a valóban kiváló Star Wars Jedi: Fallen Ordert, illetve 2020-ban jött a Star Wars: Squadrons is, de világos volt, hogy a Disney és a Lucasfilm cseppet sem elégedett. Az egész történet vége az lett, hogy immár az újjáalakult Lucasfilm Games fogja össze az összes Star Wars-játékot, az EA pedig elveszítette az exkluzív jogokat, jelenleg új Star Wars címeken dolgozik például a Zynga, a Massive Entertainment, az Aspyr Media, a Skydance New Media és a Quantic Dream csapata is.

A jelek szerint az EA mégis hatalmas diadalként könyvelte el ezt az együttműködést.

Hirdetés

Most ugyanis arról tájékoztatták a befektetőtek, hogy a saját Star Wars-játékaik sikere miatt tudtak három új akció-kalandjátékra szóló megállapodást kötni a Marvellel - ezek közül az első a már bejelentett Iron Man-játék lesz, amit az EA Motive fejleszt.

A 10 éves Star Wars exkluzivitás az EA illetékesei szerint azt eredményezte, hogy a Star Wars címeket kipróbáló játékosok belekóstoltak más EA-játékokba is - méréseik szerint 40%-uk tett így, de az nem teljesen világos, egészen pontosan hogyan jött ki ez a szám, miből gondolják, hogy valaki nem játszott volna a Battlefront II nélkül az új Battlefielddel, vagy a Fallen Ordert kihagyva az aktuális FIFA-val.

Az EA a jövőben is azt reméli, hogy akik lecsapnak majd az új Marvel-játékokra, később átcsábulnak a többi belsős fejlesztésű címhez is - legalábbis ezt bizonygatták most a befektetőknek. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem szabad persze azt sem elfelejteni, hogy az EA és a Lucasfilm Games a jövőben is együtt fog működni, egyáltalán nincs köztük harag: 2023-ban érkezik a Star Wars Jedi: Survivors, a stúdió alá tartozó Respawn Entertainment pedig ezen felül is dolgozik egy új Star Wars FPS-en, valamint egy körökre osztott stratégiai játékon is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)