Hirdetés

A Twitchet is telibe kapta az Amazon legújabb kirúgáshulláma

|

Több száz dolgozót küldenek el a streaming szolgáltatótól, az érintetteket viszont még napokig bizonytalanságban tartják.

Hirdetés

Az elmúlt hónapok során a tech ipar óriásai sorra jelentették be, hogy több ezer embert érintő leépítéseket hajtanak végre, elsősorban a pandémia felfokozott forgalmát követő visszaeséssel indokolva a dolgot. A Meta, a Microsoft és a Google mellett így tett az Amazon is, amely januárban 18 000 állást szüntetett meg, most pedig további 9000 embert küld az utcára.

Az újabb tömeges kirúgás elsősorban az Amazon Web Services szolgáltatás munkatársait érinti, de ezúttal a 2014 óta a vállalat szárnyai alá tartozó Twitch streaming platform sem ússza meg veszteségek nélkül.

Hirdetés

Ezt maga a szolgáltatás nemrég hivatalba lépett vezérigazgatója, Dan Clancy közölte a Twitch hivatalos blogján, 400 ember leépítését jelentve be. A lépés már önmagában is rossz hír, a cég azonban gondoskodik róla, hogy senkinek se legyen könnyű, a Polygonhoz ugyanis eljutott egy belsős e-mail, amely szerint csak a jövő hét elején fogják közölni, hogy pontosan kik búcsúzhatnak az állásuktól.

Addig tehát marad a bizonytalanság, miközben a néhány napja leköszönt Emmet Sheart váltó Clancy lényegében a jól ismert indokokkal magyarázza az állomány visszanyesését:

"Sok más vállalathoz hasonlóan a mi üzletmenetünket is befolyásolta a jelenlegi makrogazdasági környezet, a felhasználók és a bevételek növekedése pedig nem tartott lépést várakozásainkkal. Üzletünk fenntartható működtetése érdekében meghoztuk ezt a nagyon nehéz döntést a létszámunk csökkentéséről".

- írja a vezérigazgató. Az utóbbi hónapokban egyébként az olyan játékipari szereplők is leépítéseket hajtottak végre, mint a Microsoft (Xbox, Bethesda), a PlayStation, az Activision vagy a Unity Technologies.  

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)