Hirdetés

A Sony korábbi nagyágyúja kimondta, miért nem jöhetnek rögtön PC-re a PS5-exkluzívok

|

Shuhei Yoshida szerint ez nem fér bele a PlayStation-logikába.

Hirdetés

Shuhei Yoshida, a PlayStation korábbi meghatározó vezetője szerint komoly stratégiai hiba lenne, ha a Sony a nagy költségvetésű belsős játékait már a megjelenés napján kiadná PC-re is. Az ALT. Games Festivalon arról beszélt, hogy platformtulajdonosként a PlayStation egyszerűen nem ugyanabban a helyzetben van, mint egy olyan szereplő, amelynek nem a saját hardverének vonzereje az első számú szempont. Szerinte a Sony számára az a logikus, ha ezek a játékok először a konzolon húzzák a rendszert, és csak később mennek át PC-re.

Yoshida azt is felidézte, hogy amikor még ő dolgozott a belsős fejlesztési oldalon, a PlayStationnél eleve nem is engedték, hogy a nagy first-party címek más platformokra, például PC-re kerüljenek. Azt mondta, a PS5-korszakban már más lett a matek, mert a fejlesztési költségek és a projektek mérete annyira elszállt, hogy a későbbi PC-s portokkal könnyebb visszahozni a befektetett pénzt, és ebből új játékokat finanszírozni.

Hirdetés

Ez azért is érdekes, mert a Sony ma már nyíltan építi a PlayStation-játékok PC-s jelenlétét, olyan címekkel, mint a Marvel's Spider-Man 2, a The Last of Us Part II Remastered, a God of War Ragnarök vagy a Horizon Zero Dawn Remastered. Yoshida azt mondta, egyelőre nem lát semmilyen bizonyítékot arra, hogy a Sony teljesen feladná ezt az irányt, csak arra figyelmeztetett, hogy az azonnali PC-s rajt már más kategória lenne.

A lényeg tehát nem az, hogy a Sony ne akarna pénzt keresni PC-n is, hanem az, hogy Yoshida szerint ezt időzítve kell csinálni. Az ő olvasatában a mostani modell azért működik, mert a PlayStation előbb eladja a hardvert és a kezdeti hype-ot, aztán később újra pénzt csinál ugyanabból a játékból PC-n is. Ha viszont ez a két rajt egyszerre történne, az már szerinte magát a PlayStation-üzlet alaplogikáját gyengítené.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)