Hirdetés

A Sony bevásárolta magát az Elden Ring kiadójába

|

Mostantól a PlayStation konzolok gyártója is a Bandai Namco részvényese.

Hirdetés

Viszonylag szerény, mindössze 2,5 százalékos részesedést szerzett az Elden Ring kiadójaként is ismert Bandai Namco Entertainmentben - jelentette be a Sony. A 16 millió részvényt takaró, összesen 464 millió dollár értékű befektetés következtében stratégiai partnerség jön létre a két cég között, melynek célja a japán techóriás szerint a világszerte ismert IP-k, különösen az anime és manga alapú tartalmak globális rajongótáborának bővítése, valamint a rajongói elköteleződés erősítése.

A közlemény ugyan nem tér ki konkrét videójátékokra, de nem nehéz összekötni a pontokat: a Bandai Namco a FromSoftware játékainak (például Dark Souls, Elden Ring) kiadója, maga a Sony pedig már eddig is a stúdió anyavállalatának, a Kadokawának a legnagyobb külső befektetője volt. Ehhez most hozzáadódik egy újabb, közvetlen érdekeltség a kiadói oldalon is.

Hirdetés

Mindazonáltal a Sony szerint a partnerség fókuszában nem a játékok állnak, ehelyett a Bandai Namco által gondozott IP-k kiaknázásából szeretne profitálni a vállalat, beleértve az animét, a merchandisingot, a videós tartalmakat és minden egyéb olyan területet, ahol otthonosan mozog - legyen szó gyártásról, terjesztésről vagy akár rajongói eseményekről.

"Együtt olyan tartalmakat és élményeket akarunk létrehozni, amelyek túlszárnyalják a rajongók elvárásait, és valódi érzelmeket keltenek bennük - ez a kando (egy olyan érzelmi állapot, amit valami kiemelkedő dolog, élmény okoz, és ami mélyen érinti az embert - a szerk.), amire törekszünk" - mondta a Sony vezető stratégiai tisztviselője, Toshimoto Mitomo.

A bejelentés nemcsak üzleti szempontból érdekes, hanem arról is árulkodik, hogy a Sony egyre kevésbé gondolkodik külön játékban, animében vagy filmben, és inkább egy egységes, élményalapú ökoszisztémát akar megteremteni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)