Májusban is a PlayStation 5 volt a legkeresettebb konzol a világon, a VGChartz becslése szerint 731 994 darabot adtak el belőle, amivel a Sony gépe jelentős előnnyel utasította maga mögé a Nintendo Switchet és az Xbox Series X|S-t. Bár az eladások az előző hónaphoz képest nőttek, éves összevetésben a PS5 is visszaesést könyvelhetett el, méghozzá 13,7 százalékot. A konzol globális életciklus-értékesítése ezzel együtt is átlépte a 76 millió darabot, pontosan 76 307 090-nél jár.
A generáció másik két szereplője viszont történelmi mélypontra jutott. A Nintendo Switch 335 946 darabos májusi eredménye a hibrid konzol leggyengébb hónapja lett a 2017-es megjelenése óta. Áprilisban még 350 417 darab fogyott, azóta a csökkenés tovább folytatódott, és nem úgy tűnik, hogy az idősödő platform újra lendületet venne. A Microsoft szintén negatív rekordot döntött: az Xbox Series X|S-ből májusban csak 137 320 darabot sikerült értékesíteni, ami szintén az eddigi legrosszabb havi eredménye a konzolcsaládnak.
A számokat régiós bontásban vizsgálva egyértelmű a Sony dominanciája. Amerikában és Európában is toronymagasan a PS5 vezet, de még Ázsiában is felül tudta múlni a Switchet, pedig ez hagyományosan a Nintendo egyik legerősebb piaca. Az Xbox különösen gyengén teljesít Ázsiában, ahol mindössze 7479 darabot adtak el májusban, és az óceániai piacokon is alig tud versenyben maradni.
Az előző generációs adatokkal összevetve is érzékelhető a visszaesés. A PS5 2025 májusi eladásai több mint 174 ezer darabbal maradtak el a PS4 2018-as májusi teljesítményétől, az Xbox Series X|S pedig majdnem 200 ezerrel kevesebb példányban talált gazdára, mint a hasonló időszakban mért Xbox One. A Switch esetében még látványosabb a csökkenés: 2024 májusához képest majdnem 50 százalékos zuhanásról beszélhetünk.
Havi összehasonlításban a PS5 volt az egyetlen konzol, amely növekedni tudott áprilishoz képest - több mint 60 ezerrel emelkedett az eladott darabszám -, miközben a Switch és az Xbox Series is csökkenő pályán mozognak. Az év eddigi részében a Sony már 4,27 millió PS5-öt értékesített, míg a Switch 2,07 milliónál, az Xbox Series X|S pedig 1,13 milliónál jár.
Bár a PS5 lendülete továbbra is érzékelhető, a piac összképe alapján jól látszik, hogy a konzolgeneráció a kifutás jeleit mutatja. A Nintendo már az új konzolt, a Switch 2-t helyezi előtérbe, ami brutális eladási számokat produkál, a Microsoft pedig szintén új stratégia irányába mozdulhat a következő hónapokban. A Sony számára a következő nagy feladat a jelenlegi pozíció megőrzése és a következő generáció előkészítése lesz. A májusi eladások alapján azonban még egy darabig biztosan a PS5 diktálja a tempót.