Többféleképpen is meghosszabbítható egy konzolgeneráció élettartama: az Xbox 360 és a PlayStation 3 idején a mozgásérzékelős kütyük szolgálták ezt a célt, mint a Kinect és a Move, a PlayStation 4 és az Xbox One korában pedig a jóval nagyobb teljesítménnyel bíró félgenerációs kiadásokban látta a Sony és a Microsoft is a megoldást. Ezek a trükkök azonban csak ideig-óráig működnek, nem lehet az idők végezetéig halogatni a nyugdíjazást.
A minap megtudtuk, hogy eredeti szándékával ellentétben a Sony idén is folytatja a PlayStation 4 konzolok gyártását, ezért tálcán kínálta magát a kérdés, hogy vajon mi lehet a helyzet a zöldek térfelén.
A Microsoft 2019-ben még három modellt szállított az üzletekbe a One konzolokból: a One S-t, annak optikai meghajtó nélküli változatát, valamint a generáció legerősebbjének számító One X-et. Az utóbbiak gyártása 2020 nyarán befejeződött, onnantól csupán One S gépek gördültek le a szalagról. Hogy pontosan meddig, arra nem derült fény, ám a The Verge érdeklődésére az Xbox marketingcsapatának egyik vezető beosztású munkatársa, Cindy Walker megerősítette, hogy 2020 végétől minden erőforrásukat az Xbox Series X és Series S iránti kereslet kielégítésére fordították, azaz tavaly már egyetlen One konzol sem készült, és értelemszerűen idén sem fog.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy akkor innentől értelmüket vesztették az előző generációs Xboxok. Egyrészt még mindig jönnek rájuk új játékok (nagyobbrészt multiplatform fejlesztések), másfelől pedig a felhőszolgáltatás révén azokat a címeket is futtathatjuk rajtuk, amelyeket dedikáltan Series X|S-re szánnak.