Hirdetés

A Microsoft miatt nem tudott újabb női vezetőt alkalmazni az Activision?

|

A Call of Duty kiadója szerint a felvásárlás miatt nem tudtak eleget tenni a kötelezettségnek tavaly.

Hirdetés

Már 2022 első hónapja meglepett minket egy nagyon ütős hírrel, hiszen január közepén kiderült, hogy az Activision Blizzard a Microsoft csapatát erősíti majd a jövőben.

Ez a fejlemény nem csak azért különleges, mert igen komoly értékű felvásárlásól beszélhetünk, hanem azért is, mert így tulajdonképpen egy csomó új lehetősége lesz mindkét félnek, amellyel a játékosok nagyon jól járhatnak. Persze ettől még a jelenlegi helyzet botrányokkal terhelt, és persze a káosz közepette mindig akadnak kifogások is.

Hirdetés

Létezik Kalifornia államban egy olyan törvény, amely kimondja, hogy azok a cégek, amelyek hat vagy annál több főből álló bizottsággal rendelkeznek, kötelesek minimum három női tagot is bevenniük ebbe a gyülekezetbe. Az Activisionnek ugyanakkor nem sikerült ezt a feltétlen teljesítenie 2021-ben, és ezért a Microsoft megjelenését "okolják".

"Mivel a vállalat jelenlegi vezetői már nem lesznek az igazgatói tanács tagjai, ha lezárul a Microsoft irányába kezdeményezett tranzakciónk, nem tudtuk befejezni ezt a procedúrát 2021-ben. Folytatni fogjuk törekvéseinket, hogy egy új női vezetőt nevezzünk ki."

- áll a kiadó közleményében.

Habár ez közel sem akkora volumenű probléma, mint amilyen a tavaly kirobbant botrány volt, nem biztos, hogy az Activision védekezése megállja a helyét, hiszen az igazgatói bizottásgokra vonatkozó törvény már 2019 óta hatályban van.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)