Jason Schreier a jövő héten fogja kiadni a Play Nice: The Rise, Fall, and Future Of Blizzard Entertainment című kötetét. A könyv belemegy majd mindbe a Heroes of the Storm fejlesztésének leállításától az Overwatch League ambícióján keresztül a Warcraft 3: Reforged megjelenéséig, sorra véve a sikerek mellett a kudarcokat is.
A Bloomberg már közzétett egy részletet az érkező könyvből, de maga Schreier is lelkesen beszél arról, mit tudott meg. Legutóbb a Limit Break Network podcastjában vendégeskedett, ahol hosszasan mesélt a Titanról.
A Project Titan, a Blizzard második MMORPG-je fontos szereplője volt a cég történetének. A Blizzard azt szerette volna, ha a játék a 2010-es évek elején megjelenik és letarolja a piacot, de az egész fejlesztési folyamat problémákkal küszködött.
"A cégnek 80 millió dollárjába és 6 vagy 7 évnyi idejébe került, amíg semmi máson nem dolgozhattak. Az egész cég vitatta a projektet. A helyzet vége az lett, hogy a Koticknak mondogatott mantra, miszerint »hagyjál minket dolgozni, és hozzuk neked a nagy dobásokat«, hamisnak bizonyult."
A Titan végül összeomlott a fejlesztők elvárásainak súlya alatt. A csapat érezhetően nem szenvedélyből vagy művészi kreativitásból építette a játékot, hanem félelemből, aggódtak, hogy ha ők nem adnak ki valamit, ami felülmúlhatja a World of Warcraft sikerét, akkor egy másik cég fog.
A játékról is kiderült egyébként néhány részlet a podcastben. Egyrészt az, hogy a Titan havidíjmentes lett volna (ez akkor még nagy szó volt), másrészt tartalmazott volna egy Animal Crossing vagy Persona-szerű játékelemet. A karakterünkkel napközben mehettünk volna dolgozni, horgászni, vagy más cozy-játékokból ismerős tevékenységeket végezni, este pedig várt ránk a szuperhősös akció. A szuperhőskasztok egy-egy darabja végül túlélte a Titan bedőlését, és bekerült az Overwatchba (csak Tracernek és Widowmakernek hívták már őket, karakterek voltak kasztok helyett).
Kétségtelenül érdekes formulával kísérletezhettek a stúdióban, amiről remélhetőleg még többet meg is tudunk majd, amikor Schreier könyve megjelenik október 8-án.