A Halo: Combat Evolved remake-je nemcsak modern köntöst húz a 2001-es klasszikusra, hanem olyan újdonságokat is bevezet, amelyek alapjaiban változtathatják meg a játékélményt. A Halo: Campaign Evolved egyik legérdekesebb újítása például az, hogy bizonyos feltételek mellett teljes egészében külső nézetből is végigjátszható lesz a kampány, mint az a Gamespot videójában látható.
Ez elsőre talán apróságnak tűnhet, de a Halo történetében kifejezetten jelentős változásról van szó. A sorozat ugyanis szinte a kezdetektől fogva az FPS-műfaj egyik legismertebb képviselője, Master Chief kalandjait pedig hagyományosan mindig belső nézetből követhettük. Mellesleg RTS-fronton sem vallott szégyent (lásd: Halo Wars-széria), de az egy másik történet.
Az említett külső nézet azonban nem lesz alapértelmezetten elérhető. A játékosoknak előbb meg kell találniuk a Perspective Skullt, amely a kampány során aktiválható módosítók egyikeként oldja fel ezt a lehetőséget. A Halo veteránjai jól ismerhetik a koponyák rendszerét, hiszen ezek a pályákon elrejtett gyűjthető tárgyak különféle játékmeneti módosításokat aktiválnak. A fejlesztők egyelőre nem árulták el, hol található ez a bizonyos koponya, így a rajongókra vár a felfedezés öröme.
A külső nézet ugyan nem teljesen példa nélküli a franchise történetében, de korábban csak korlátozott formában találkozhattunk vele. Például járművezetés közben vagy egyes nehézfegyverek használatakor rövid időre harmadik személyű kamerára váltott a játék eddig is. Most azonban először nyílik lehetőség arra, hogy gyakorlatilag az egész kampányt ebből a perspektívából játsszuk végig.
A Campaign Evolved összesen 42 koponyát tartalmaz majd, ezek közül 26 a korábbi Halo-játékokból tér vissza, míg 16 teljesen új elemként debütál. Az egyik legérdekesebb újonc a Floor Is Lava Skull, amely aktiválásakor minden alkalommal sebzést szenvedünk el, amikor a talajhoz érünk. Egy másik új módosító a Speed Limit Skull, amely teljesen letiltja a sprintelést. Mivel az eredeti Halo: Combat Evolved még nem tartalmazta ezt a mozgásformát, az koponya aktiválásával a játékosok közelebb kerülhetnek az eredeti élményhez. Vaaagy, szimplán nem használják a funkciót - csak egy ötlet.
A Halo Studios egy másik újdonságot is bemutatott, amely Campaign Remix néven érkezik. Ez a játékmód a már teljesített küldetések újrajátszását teszi lehetővé, de jelentősen megbolondított formában. A rendszer véletlenszerűen cseréli le az ellenfeleket, módosítja a fegyverelhelyezéseket, valamint különféle látványbeli effektekkel is variálja a pályákat. A Campaign Remix feloldásához mindössze két koponya összegyűjtésére lesz szükség.
A fejlesztők szerint a cél az volt, hogy a játékosok még több okot kapjanak az egyedül és barátokkal együtt is tolható, új fejezetekkel kibővített kampány újrajátszására, ha már a kompetitív multiplayer teljesen kimarad a csomagból. A Remix mód ugyanis teljesen más hangulatot és kihívást teremthet ugyanazon küldetések során, így a jól ismert pályák is új élményként hatnak majd.
A Halo: Campaign Evolved július 28-án jelenik meg Xbox Series X|S-re, PC-re és PlayStation 5-re. Az alapkiadás mellett prémium és gyűjtői változat is érkezik. Az utóbbiak vásárlói öt nappal korábban, július 23-án belevághatnak már Master Chief felújított kalandjába.
