Hirdetés

A Hellblade-rajongók örülhetnek, de ezért nagy árat fizettek, annyi a Project Marának

|

A Ninja Theory végleg elkaszálta a régóta rejtélyes Project Mara fejlesztését, hogy minden erőforrását az új Senua-játékra fordíthassa.

Hirdetés

A 2020-ban bejelentett Project Mara az elmúlt évek egyik legkülönösebb projektjének ígérkezett. A Ninja Theory akkor azt ígérte, hogy egyetlen helyszínen játszódó, fotórealisztikus élményt készít, amely a mentális terror és a pszichológiai szenvedés valósághű bemutatására vállalkozik. A fejlesztők klinikai idegtudományi és pszichiátriai szakemberekkel is együttműködtek, a cél pedig az volt, hogy a játékosok olyan módon tapasztalják meg a mentális problémák világát, ahogyan azt korábban videójáték még nem próbálta meg prezentálni.

A projektből végül szinte semmit sem láttunk azon kívül, hogy a stúdió évekkel ezelőtt bemutatott egy elképesztően részletes lakást. Ezután hosszú csend következett, most pedig hivatalosan is kiderült, hogy a játék soha nem fog elkészülni - erről pletykákat egyébként már idén januárban is hallottunk.

Hirdetés

A döntés hátterében a hétvégén bejelentett új Senua-játék áll. A Summer Game Fest során leleplezett Senua nem véletlen nem egyszerűen csak Hellblade III, ugyanis az ígéretek szerint egy teljesen új irányt képviselő akció-kalandjáték lesz. A stúdióvezető Dom Matthews szerint részletesebb játékmenettel, mélyebb harcrendszerrel és összefüggő világgal érkezik, vagyis közelebb áll majd a hagyományos AAA akciójátékokhoz, mint az eddigi Hellblade-részek. A történet a Hellblade és a Hellblade II eseményei után játszódik, Senua pedig a purgatóriumban reked, ahol azért küzd, hogy újra találkozhasson elveszített szeretteivel. A fejlesztők szerint az új játék a sorozatot nem ismerő játékosokat is szeretné megszólítani.

Matthews elmondása szerint a Project Mara törlésének oka egyszerű:

azt szerette volna, hogy a stúdió mind a 85 kreatív munkatársa egyetlen projekten dolgozzon.

A Ninja Theory egyébként utoljára a 2013-as DmC: Devil May Cry idején működött úgy, hogy minden fejlesztője ugyanarra a játékra koncentrált.

A döntés logikusnak tűnik, különösen egy olyan időszakban, amikor a játékfejlesztés költségei folyamatosan emelkednek. Ugyanakkor nehéz nem sajnálni a Project Marát, amely az egyik legizgalmasabb és legszokatlanabb kísérletnek ígérkezett a videójáték-iparban. A Hellblade-sorozat éppen azzal vált különlegessé, hogy a mentális betegségek ábrázolásához merész és innovatív módon nyúlt, ezért sokan kíváncsiak lettek volna arra is, mire jutott volna a stúdió egy kifejezetten erre épülő horrorjátékkal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)