Hirdetés

Készül a Hellblade 3, de ennek súlyos ára van

|

Sajtóértesülések szerint a Senua történetének folytatására fókuszáló Ninja Theory kukázta korábban bejelentett játékát.

Hirdetés

Úgy tűnik, a Ninja Theory háza táján komoly irányváltás történt, amelynek legnagyobb vesztese egy ígéretes, ám mára a feledés homályába süllyedt horrorjáték lett. A stúdió a jelek szerint félretette a Project: MARA munkacímű alkotást, és minden erőforrását egy új Hellblade-játék fejlesztésére összpontosítja, amely nagy valószínűséggel a Hellblade 3 lesz.

A brit fejlesztőcsapat legutóbbi a Senua's Saga: Hellblade 2-vel jelentkezett, a tavaly előtt megjelent alkotás a 2017-es Hellblade: Senua's Sacrifice közvetlen folytatásaként alapvetően kedvező fogadtatásban részesült, de azt teljesen jogosan kifogásolták a vásárlók és a kritikusok is, hogy a fejlődést inkább csak a látványban lehetett tetten érni, a játékmenetben már nem annyira.

Hirdetés

Jez Corden, a Windows Central újságírója szerint épp ezen tervez javítani a Ninja Theory a következő nagy dobásával, amely iparági forrásai szerint a Hellblade-univerzum része lesz, mint azt az Xbox Two podcastben elmondta. Ugyanakkor a stúdió jegelte a Project: MARA-t, sőt állítása szerint ez inkább csak egy koncepció volt, amelyhez sosem társult valódi, aktív fejlesztés, és bár elképzelhető, hogy egyszer még visszatér hozzá a csapat, jelenleg nincs napirenden.

A Project: MARA 2020-ban lépett a nyilvánosság elé egy rövid kedvcsinálóval. Ez utóbbi egy realisztikus, pszichológiai horrorélményt ígért, amely erősen a mentális terrorra és a valós tapasztalatok feldolgozására épített. A Ninja Theory kísérleti címként hivatkozott rá, amely új történetmesélési formákat kívánt felfedezni, miközben a mentális félelem minél hitelesebb, valósághű ábrázolását tűzte ki célul. Később egy fejlesztői napló is napvilágot látott, amely a játék Unreal Engine 5-re támaszkodó, döbbenetesen élethű látványvilágának technikai hátterét mutatta be.

Hivatalos cáfolat vagy megerősítés mindenesetre azóta sem érkezett, és a stúdió évek óta hallgat a Project: MARA sorsáról. Elképzelhető, hogy a belső tervek már régen megváltoztak, és a mostani pletykák csupán ennek a késve kiszivárgó lenyomatai. Az eredmény azonban ugyanaz: jelen állás szerint jó esély van rá, hogy soha nem látjuk viszont ezt az ambiciózus horrorprojektet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)