Hirdetés

A Square Enix is felhagy a cloud gaminggel

|

A Square Enix egykor ígéretes felhőalapú rendszere sem tudott elég lendületet venni ahhoz, hogy népszerűvé tegye a streamelt játékokat.

Hirdetés

Tavaly még nagyon lelkesen írtam arról, hogy a Square Enix új kezdeményezése, a Shinra esetleg adhat egy kis lendületet az egyébként mondhatni erőtlenül kalimpáló felhőalapú szolgáltatásoknak. A mögötte lévő ötletek és technológia mind ígéretesek voltak, már csakis arra vártak, hogy valaki egy vödör pénzt beleöntsön az egészbe. Na, ez az a rész, ami sajnos nem sikerült.

A Square Enix bejelentette, hogy felszámolja a felhőalapú technológiával foglalkozó részlegét, a A Shinra Technologies-t és figyelmeztette a befektetőket, hogy készüljenek fel arra, hogy ennek eredményeképpen nagyjából kétmilliárd yent fognak elbukni. A cég szerint a felszámolás oka egyszerűen az, hogy nem találtak elég érdeklődőt a projektre: "A cég próbálta előteremteni a fennmaradásához szükséges tőkét, elsősorban külső befektetőkön keresztül, de mivel nem talált elég érdeklődőt, ezért kénytelen most beszüntetni a működését."

Nem nagyon akar összejönni ez a felhős dolog. Ezek után úgy látszik, hogy a PlayStation Now az egyetlen, ami még működik, persze ott biztos sokat segített, hogy a Gaikai és az OnLive felvásárlásával a Sony átugrotta az első lépéseket. Ti mit gondoltok? Próbáltatok már ilyen szolgáltatást korábban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)