Hirdetés

A Gears of War apja új játékra gyúr

|

Cliff Bleszinski éppen pénzforrás után kutat új projektjéhez, és ha minden igaz, a következő hat hétben többet is kotyog majd nekünk.

Hirdetés

Bleszinski a Gamerhubnak adott videó interjúján beszélt tervéről: „Jelenleg lehetséges tőkeforrás után kutatok, és ha minden jól megy négy, esetleg hat héten belül új infókkal jelentkezem.”

A kezdőtőkére valószínűleg egy névtelen befektetőtől, vagy egy kockázatot vállaló vállalattól számíthatunk. Bleszinski azonban a Kickstarter befektetőtömegében reménykedik, hiszen így lehetséges lenne a folyamatos kivitelezés, az alaptőke pedig védelmet nyújtana a bebukás ellen.

„Ha lehetséges, közvetlenül a játékosok segítségét kérném, mindeközben a befektető biztosítaná a projektem alapját. Véleményem szerint a Kickstarter gyönyörű és romantikus dolog. Hiszen minden egyes sikerhez legalább tíz kudarcon át vezet az út” - osztotta meg véleményét a GoW atyja.

Ennek ellenére a Kickstarter sikeres játékainak aránya 35%, ami lényegesen magasabb Beszinski 9%-hoz képest. A segítségkérést pedig DayZ módra képzeli, azaz be szeretné venni a játékosokat a fejlesztési folyamatba is:

„A DayZ óta úgy gondolom, hogy már lehetnek olyan koncepciók, ahol az ember az alfáért vagy az early access-ért fizetve beléphet a játékba, és közösségként kikupálva összerakjon és formát adjon a játékoknak. Építed a céget, közben építed a játékot, ezalatt felépül a közösség, aki pedig formálja azt. Mindezt most már egyszerre is csinálhatod” - teszi hozzá.

Az új projektet Silverstreak néven emlegetik, remélve, hogy az új cím a fejlesztő már régóta ígért játéka lesz. Ha igaz a feltételezés, egy PC platformon megjelenő arénás lövöldét fogunk kapni. Meglátjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)